• A borzongás hozza a nézőt
  • Epizódról epizódra változnak az érzelmi görbék
  • Statisztikai módszerekkel vizsgálták a Stranger Things sorozat szövegkönyvét
Ténygyár-tartalom
5 percnyi olvasnivaló

A titok, amellyel a Stranger Things annyi nézőt a tévéképernyők elé tudott szegezni, úgy tűnik, hogy az egymást követő részek érzelmi változékonyságában rejlik. Legalábbis Jordan Dworkin szerint, aki a statisztika és a hálózatelemzés módszereit hívta segítségül, hogy meghatározza a Magyarországon is népszerű Netflix-sorozat sikerének okát. Elemzése azok számára is jó tanulság lehet, akik nem követték figyelemmel a történetet, hiszen kicsit betekinthetnek abba, milyen módszerekkel próbálnak hatni a műsorkészítők az emberek érzelmeire.

Az utóbbi hetekben sokan töltötték az estét otthon, hogy figyelemmel kísérjék a Stranger Things második évadának történéseit. A ‘80-as évek hangulatát idéző sci-fi sorozat és annak nagyon is szerethető karakterei sokunk számára fontossá váltak. Így volt ezzel Jordan Dworkin is, akinek az évadzáró után kissé nehezen sikerült visszaszoknia a hétköznapi kerékvágásba. Hogy egy kis időt még kedvenc szereplőinek körében tölthessen, az érzelemanalízis és a hálózatanalízis statisztikai módszereit alkalmazva megpróbálta meghatározni a Stranger Things epizódjainak érzelmi struktúráját. Letöltötte hát az első és a második évad szövegkönyvét, és nekilátott az elemzésnek.

Dworkin azzal kezdte, hogy a szövegkönyv minden egyes szavához egy számértéket rendelt annak megfelelően, hogy a szónak inkább pozitív vagy inkább negatív töltete van-e. A vizsgálat egyik legegyszerűbb módja, ha meghatározzuk az egyes részek átlagos érzelmi értékét. Ezeket az eredményeket Dworkin úgy kapta meg, hogy kiszámolta az elhangzó szavak érzelmi középértékét, anélkül, hogy tekintettel lett volna azok sorrendjére.

Az így kapott eredmények nem okoztak nagy meglepetést, hiszen az értékek nem mutatnak mást, mint amit elvárnánk egy hasonló, eltűnt gyerekekről és transzdimenzionális szörnyekről szóló sorozatban. Általánosságban elmondható, hogy az egyes részek érzelmi töltése inkább negatív, mint pozitív. Ugyanakkor szembetűnik egy érdekesebb adat, a 15. rész (Chicago) érzelmi értéke kétszer olyan negatív, mint a sorozat bármely más epizódjáé – nem is aratott túl nagy sikert a rajongók körében.

Ugyanakkor az  időbeli változásokról ez a fajta átlagolás nem sokat mond, úgyhogy Dworkin inkább megvizsgálta, hogy miként változott az érzelmi összetétel az egyes epizódok játékideje alatt. A módszer, amelyet használt, az úgynevezett csúszóablakos átlagolás (sliding window technique). Az átlagolás e verziójához meg kell határozni egy központi szót, majd az azt körülvevő 40 szó átlagát. Ezt
követően pedig folytatólagosan le kell cserélnünk egy-egy szót, ennek köszönhetően pedig újabb és újabb értékeket kapunk. Ezzel a módszerrel, az egyes részek érzelmi értékét tekintve, egy meglehetősen sima görbét kapott a szerző.

Szükségszerű volt tehát egy jobb osztályozási rendszer felállítása. Ehhez Dworkin meghatározta az epizódok közti kapcsolatrendszert, úgy, hogy kiszámolta az egyes epizódpárok közti időbeli korrelációt, létrehozva így egy hálózatot.

Ebben az összefüggésben a csomópontok jelképezik az egyes epizódokat, az élek pedig az egyes epizódpárok közti érzelmi minták hasonlósági fokát. Ha már felrajzoltuk a hálózatot, a grafikonelméletből kölcsönvett eljárások segítségével csoportokat határozhatunk meg az adatok tengerében. Dworkinnak három csoportot sikerült kimutatnia, és az egy csoportba tartozó részek között sokkal jelentősebb a hasonlóság annál, mint hogy a puszta véletlen műve legyen.

Miután kirajzolódott ez a három csoport, Dworkinnak ezek érzelmi görbéit is sikerült felrajzolnia, és megnézte, vajon mit árulnak el. Az évad szerinti felosztástól eltérően ezeknek a csoportgörbéknek az átlaga, úgy tűnik, meghatároz három jelentősen eltérő mintázatot, és jól nyomon követi a csoportok egyes epizódjainak görbéjét. Ha az átlagolt görbékre pillantunk, láthatjuk, hogy az első csoport olyan epizódokat tartalmaz, amelyek semleges érzelmekkel kezdődnek és fejeződnek be, ugyanakkor lassú ingadozás figyelhető meg a kezdő és a végpont között. A második csoport jellemzője, hogy olyan epizódokat tartalmaz, amelyek kezdetén az érzelmi értékek negatívak, majd az értékek fokozatosan emelkednek egy pozitív érzetű végkifejletig. A harmadik csoport esetében pedig megfigyelhető, hogy bár pozitív töltetű érzelmi értékekkel kezdődnek az epizódok, majd fokozatosan, ingadozva, de a végükre eljutnak egy sokkal negatívabb tartományba.

Tálán még érdekesebb, hogy a hálózatos vizsgálat segítségével kiderült: az egyes részek érzelmi értékei általában alacsonyabbak, mint az azt megelőző vagy a rákövetkező epizódokéi. Emellett az első és a második, a második és a harmadik, a harmadik és a negyedik rész között mutatható ki három az öt legnagyobb eltérés közül, ami a 16 kapcsolódási pont érzelmi struktúráját illeti. Mindent egybevetve, az eredmények azt mutatják, hogy az érzelmi görbék epizódról epizódra való változtatása az a stratégia, amellyel a nézőket a képernyők elé tudják szegezni.

Hogy a harmadik évad epizódjai hasonlóságot fognak-e mutatni az érzelmi struktúrák tekintetében, illetve, hogy ugyanaz a három csoport lesz-e a meghatározó, egyelőre maradjanak megválaszolatlan, de nem elfeledett kérdések.

Ez a cikk is érdekelhet

A bullyingról – mint cselekvésről – röviden

Az agresszió az egész evolúciónak meghatározó eleme volt (és most is az) Az általános agre…