• Csak ismételni kell, máris kész a zenei hatás
  • A zenehallgatás egy megváltozott mentális állapot
  • Lehet-e méhzümmögésből szimfónia?
Ténygyár-tartalom
2 percnyi olvasnivaló

Vízcseppek. Egy ásó csikorgása a sziklán. Hangok, amelyek elsőre nem igazán tűnnek zeneinek, mindazonáltal az Arkansasi Egyetem egy új kutatása kimutatta, hogy a környezetünkben fellelhető hangfoszlányok ismételgetése zenei hatást kölcsönöz azoknak. Az egyetem kutatását mai zenealkotó gyakorlatok inspirálták.

Az egyetem Zenefelismerési Laborjának (Music Cognition Lab) eredményei, egy korábbi Diana Deutsch, illetve kollégáinak kutatására épül, amelynek során felismerték, hogy megfelelő ismétléssel az emberi beszéd is zeneivé válik. A jelenséget ők az „éneklő beszéd” (speech-to-song) illúziójának nevezték el. Az arkansasi kutatók ezen az úton továbbhaladva kimutatták, hogy megfelelő ismétléssel hasonló zenei hatást érhetnek el az emberi beszédtől különböző hangokkal, amit a „zenei zaj” (sound-to-music) effektusának kereszteltek. Az eredmény kiemeli az ismétlések szerepét a zenehallgató elmeállapot elérésében. A kutatás megmutatja továbbá, hogy ennek a tudatállapotnak az előidézése független az emberi beszéd és a zene közötti speciális kapcsolattól, vagyis hangok és zajok sokkal szélesebb palettája is kiválthatja azt.

A kutatás során húszféle emberi beszédtől eltérő hangot, zajt használtak (a méhzümmögéstől a gépek zakatolásáig) digitális hangfoszlány formájában. Ezeket összesen tízszer játszották le a kísérletben részt vevőknek, akiknek a hallottakat értékelniük kellett aszerint, hogy mennyire találták őket zeneinek. A résztvevők az ismétlések növekedtével egyre zeneibbnek hallották az adott hangot, zajt.

A kutatás jelentősége, hogy megmutatja: még ha adott hangminták azonosak is, ismételgetésükkel a hallgató mentális folyamatai megváltoznak, aminek hatására zenei élmény idézhető elő.

Ez a cikk is érdekelhet

Pártok a neten:
a Jobbik és a DK vívja
az aktivitásversenyt

Január-februárban ismét a Jobbik posztjai értek el a legtöbb választóhoz a Facebookon, de …