• Egy egykori újságíró szokatlan statisztikai eltérések után kutat az USA gyilkossági adatbázisában
  • A számok azt mutatják: kétezer sorozatgyilkos mászkálhat szabadon Amerikában
  • Hogy néznek ki a sorozatgyilkosok áldozatai statisztikailag?
Ténygyár-tartalom
15 percnyi olvasnivaló

Thomas Hargrove, az egykori újságíró, az FBI-nál is nagyobb gyilkossági adatbázissal rendelkezik. 1976-tól kezdődőleg 751 785 erőszakos halálesetet gyűjtött össze. De miért van szüksége az FBI-nál is nagyobb gyilkossági adatbázisra? Minden évben átlagosan ötezer gyilkos ússza meg a felelősségre vonást, egy részüknek pedig biztosan nem ez volt az első emberölése. Az újságíró szerint egy jól megírt algoritmus segítségével kimutathatóak azok a helyek, ahol potenciálisan egy vagy több sorozatgyilkos garázdálkodhat szabadon. Ezt jelezhetik azok az esetcsoportok, amelyek eltérnek az átlagtól, az olyan szokásosnak mondható gyilkosságoktól, mint például a rablógyilkosságok, a szerelemféltésből elkövetett vagy az utcai bandák leszámolásaiból származó emberölések.

Az algoritmus és az adatbázis az újságíró által létrehozott Murder Accountability Project (MAP) alapja. Ezenkívül egy honlap és egy kilenctagú, igazságügyi szakemberekből álló bizottság tartozik a nonprofit szervezethez. Az algoritmus  a gyilkosságokat az elkövetés módja, helye, ideje és az áldozat neme alapján csoportosítja. A programkód futtatása nélkül a honlapon mi is szabadon elemezhetjük az adatbázist. Az algoritmus azt is figyelembe veszi, hogy az adott városban az átlagosnál magasabb-e a megoldatlan gyilkossági esetek aránya, hiszen ez nemcsak rosszul dolgozó rendőröket, hanem sorozatgyilkost is jelezhet.

2010 augusztusában Hargrove figyelme megakadt egy Indiana állambeli megye gyilkossági adatain. Lake megyében 1980 és 2008 között 15 nőt fojtottak meg rejtélyes körülmények között. A legtöbb holttest elhagyatott üres házakból került elő. Hargrove értesítette a garyi városi rendőrséget egy lehetséges sorozatgyilkos jelenlétéről, de levelét lesöpörték az asztalról. Ennek ellenére nem adta fel, kapcsolatba lépett a helyi rendőrfőnökkel és a polgármesterrel is. Bár nem járt sikerrel, egy halottkém jelentkezett nála, akinek szintén gyanúsak voltak a gyilkosságok körülményei. Három újabb esettel toldotta meg Hargrove listáját.

Végül a sorozatgyilkos négy évvel később a közeli Hammond városában bukkant fel, ahol a rendőrség letartóztatta egy fiatal nő meggyilkolásáért. Az elkövető mindent bevallott, mi több, újabb hat áldozat maradványaihoz vezette el őket. A ‘90-es évek elején gyilkolt először,  négy évig nemi erőszakért ült, majd szabadulása után ott folytatta, ahol abbahagyta.

Az elkövetők profiljával foglalkozó legrészletesebb adatbázis a Radford Serial Killer Data Base. Eszerint a férfiak tízszer akkora valószínűséggel lesznek sorozatgyilkosok, mint a nők. Valamint általában nem túl intelligensek, átlagosan 94,5-es IQ-val rendelkeznek. A szakértők több csoportjukat is megkülönböztetik. A misszionáriusok csoportja főleg drogfüggőket, prostituáltakat vagy bevándorlókat gyilkol, olyanokat, akik a gyilkos szerint bűnösen élnek. A fekete özvegyek általában a megölt férjük vagyonára vagy biztosítási pénzére pályáznak. A kékszakállúak olyan férfiak, akik pénzért és a hatalom érzéséért gyilkolnak nőket. A halál angyalai azok a nővérek, akik a rájuk bízott betegeket gyilkolják meg. A sorozatgyilkosok vadászati szokásaikban is eltérhetnek: vannak, akik gondosan megfigyelik, és csapdát állítanak leendő áldozatuknak, és vannak olyanok is, akik véletlenszerűen csapnak le.

Az FBI becslése alapján egy adott évben az összes elkövetett gyilkosságnak kevesebb, mint az egy százaléka írható sorozatgyilkosok számlájára. Hargrove szerint a valóságban ez a szám magasabb. Pár éve azzal a kérdéssel fordult az FBI-hoz, hogy hány megoldatlan gyilkossági esetet tudtak összekötni DNS-sel. A válasz: több mint két százalékot össze tudtak kötni a nyomok alapján de a gyilkosok nem mindig hagynak maguk után DNS-t. Mindezekből az egykori riporter azt a következtetést vonta le, hogy nagyjából 2 ezer sorozatgyilkos lehet szabadon az egész USA-ban.

Thomas Hargrove újságírást és közvélemény-kutatást hallgatott az egyetemen, így korán megismerkedett a társadalomkutatások statisztikai módszertanával. Az egyetem után az alabamai Birminghamben kapott munkát a Post-Herald nevű újságnál, ahol a közvélemény-kutatások irányítása mellett bűnügyi riporter is lett.  Később Washingtonba költözött, ahol többek között írt a tévesen halottnak nyilvánított emberekről vagy olyan, hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért indított programról, ahol a részt vevő diákok kétharmada a kertvárosi középosztály gyerekeiből állt. A sorozatgyilkosok akkor kerültek a látókörébe, amikor egy prostitúcióról szóló anyagon dolgozott. Ekkor született meg benne a sorozatgyilkosok statisztikai elemzésének ötlete.  Főnökei azonban éveken keresztül visszautasították kezdeményezését, míg nem egy, a hirtelen csecsemőhalállal kapcsolatos sikeres nyomozása után zöld utat kapott. Érthetetlen okokból ugyanis Floridában sokkal több csecsemő fulladt meg álmában, mint Kaliforniában. Mint kiderült, ez nem orvosi műhibából vagy rejtélyes betegségből adódott Floridában egyszerűen úgy tették a csecsemőket az ágyukba, hogy azok könnyebben megfulladtak. A sztori akkorát szólt, hogy a politika is felfigyelt rá. Hargrove egy csapásra híres lett, és ez elegendő muníciót biztosított ahhoz, hogy végre foglalkozhasson régi ötletével: a gyilkosokat leleplező adatbázissal.

Hargrove több, mint 500 ezer eset összegyűjtésével kezdte. Algoritmus segítségével rendszerezni próbálta őket különböző változók alapján, például az elkövető szerint. Az első tesztnek Gary Ridgway-t választotta. Ridgway a ‘80-as évek elején legalább 48 nőt gyilkolt meg Seattle-ben. Végül DNS-mintával azonosították, és 2001-ben tartóztatták le, amikor elhagyni készült a gyárat, ahol 32 évig közmegelégedésre dolgozott. A legtöbbször prostituáltakkal végzett. A rendőröknek azt mondta, hogy a nők fojtogatása volt az igazi karrierje, az egyetlen dolog, amiben igazán jó volt. Harmadik feleségével 17 évet éltek boldog házasságban, a nő természetesen mit sem tudott a dologról.

Hargrove az íróasztala fölé ragasztott gyilkos fényképével próbálta motiválni magát, amire azt írta: “hogyan néznek ki a sorozatgyilkosok áldozatai statisztikailag”. Az algoritmus tesztelése hosszú és embert próbáló feladat volt. Nagy teljesítményű számítógép híján a programkódok lefuttatása a végtelennek tűnő gyilkossági eseteken akár napokig is eltartott. Hargrove a gyilkosságokat az elkövetés módja szerint csoportosította mivel a sorozatgyilkosok főleg fojtogatással vagy veréssel ölnek , ezután az áldozatokat a nőkre szűrte le, mivel 70 százalékuk nő.

Az egyetlen biztatónak tűnő irány az esetek megoldottságára vonatkozó változó volt.  A megoldatlan eseteket próbálta csoportokra bontani az áldozat neme és életkora, az elkövetés módja és a helye szerint. Ezek alapján az algoritmus több ezer csoportot hozott létre. Ilyen kombinációkat például: Boston-nők-15-19 évesek-kézifegyverek vagy New Orleans-nők-20-50 évesek-megfojtás.

A következő lépésben olyan csoportokat keresett, ahol a megoldott esetek aránya szokatlanul alacsony volt. Seattle harmadikként jelent meg női áldozatokkal és ismeretlen okokkal, mert a holttesteket olyan hosszú idő után találták meg, hogy a halottkémek nem tudták megállapítani a haláluk okát. Az algoritmus végre működött: Hargrove megtalálta Ridgway áldozatainak csoportját.

A földrajzi szűkítéssel Hargrove öntudatlanul is a földrajzi profilkészítés nevű módszert alkalmazta, amelyet Kim Rossmo egykori rendőrtiszt hívott életre. Egy gyilkossági nyomozásnak, ha lerántjuk róla a hollywoodi leplet, a gyilkos által hátrahagyott információk és az ezekből levonható következtetések a lényegi elemei. Egy ilyen nyomozásnál a rendőrségnek potenciálisan akár több száz vagy ezer gyanúsítottja lehet. Rossmo egy olyan egyenletet alkotott, amellyel valószínűség-eloszlások segítségével meg lehet becsülni a gyilkos lakóhelyét, az elkövetés és a holttest helye alapján.  

A sorozatgyilkosok általában ragaszkodnak a vadászterületükhöz, ami viszonylag közel van az otthonukhoz, de mégsem annyira, hogy közvetlenül gyanússá váljanak. Minél távolabb vannak a jól ismert környezetükből, annál kisebb valószínűséggel gyilkolnak. Elég alacsony azoknak az elkövetőknek a száma, akik a komfortzónájukon kívül gyilkolnak.

Rossmo földrajzi profilkészítési módszere nemcsak a kriminológiában, de más területeken is bizonyította használhatóságát. Terroristák követésére ahol a lakóhelyük, a fegyverraktáraik, illetve az általuk használt nyilvános telefonfülkék közötti kapcsolatot vizsgálta –, járványok kitörésének lokalizálására, sőt fehér cápák vadászati stratégiáinak elemzésére is alkalmazta módszerét.

Hargrove algoritmusának azonban megvannak a maga korlátai. Mivel az algoritmus egyik fontos csoportosító változója a földrajzi hely, azok a sorozatgyilkosok kicsúsznak a látóteréből, akik egymástól nagyobb távolságokra követik el tetteiket az algoritmus csak a szomszédos megyékig lát. Ráadásul fals pozitív találatok is mindig becsúszhatnak a legnagyobb körültekintés ellenére. Hargrove ezt Flint-hatásnak hívja: a Michigan állambeli város neve miatt. A városban a rendőrség annyira tehetetlen gyilkossági esetekben, hogy statisztikailag úgy tűnik, mintha sorozatgyilkosok rohangálnának szabadon a város utcáin.

Hargrove ugyanakkor mára teljesen biztos az algoritmus működésében és megbízhatóságában: bizonyos áldozatcsoportoknál magasabb a valószínűség arra, hogy közös legyen a gyilkosuk. Aggódik azonban amiatt, mi történik, ha nem a valódi gyilkost tartóztatják le. A projekt kétségtelenül legnagyobb közösségi haszna a megoldatlan gyilkossági esetek számának tudatosítása a közvéleményben. 1965-ben az USA-ban egy gyilkosság 92 százalékos valószínűséggel vezetett letartóztatáshoz, míg 2016-ban már csak 60 százalék a felderítési arány, ami a legalacsonyabb a statisztikák vezetése óta. Ez azt jelenti, hogy több ezer gyilkos mászkálhat háborítatatlanul.

 

Ez a cikk is érdekelhet

Miért nincs magyar egyetem
a legjobb négyszázban?

Magyarországról egyetlen egyetem sem került a világ legjobb 400 felsőoktatási intézménye k…