• Nem igazán akad kihívója a jelenlegi elnöknek
  • Az oroszok viszonylag jól érzik magukat
  • De valami azért hiányzik a teljes boldogsághoz
Ténygyár-tartalom
8 percnyi olvasnivaló

Nagyot nem veszíthet az, aki már most megteszi a jövő márciusi orosz választások győztesének Vlagyimir Putyin regnáló elnököt – a közvélemény-kutatások alapján nem is lehet kérdés, ki lesz Oroszország első embere. Érdemes viszont megnézni azt is, hogy mindeközben hogyan érzik magukat az oroszok, nem sokkal a választások előtt. Tanulságos.

A legfrissebb, december 27–30. között végzett felmérés 58 százalékra mérte Putyin támogatottságát, kihívói pedig meg sem közelítik, nem hogy őt, de még a 10 százalékot sem. És tegyük hozzá gyorsan, hogy utoljára november végén mértek ilyen „rossz” eredményt a jelenlegi elnöknek, igaz, azóta történt ez-az: például a legnépszerűbb ellenzéki politikust, Alekszandr Navalnijt december 25-én nemes egyszerűséggel eltiltották a választáson való indulástól, de hadjárat indult egyes sajtótermékek ellen is.

Ám elnézve a jelöltek listáját Putyinnak nem nagyon kell szorongania: Navalnij kiiktatásával az egyik legnagyobbnak tűnő akadály elhárult, a második legerősebb ellenfél pedig az a Vlagyimir Zsirinovszkij, akit leginkább részeg nyilatkozatairól, a Dumában kezdeményezett bunyóiról és rasszista, antiszemita, szexista megjegyzéseiről szokás felismerni (egyébként szokás szerint a Liberális Demokrata Párt jelöltje), de 10 százalékon felül több mint egy éve nem mérte egyetlen közvélemény-kutató sem.

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy Putyin újabb hat évnyi kormányzásra készülhet. Már csak az a kérdés, hogy az oroszok hogyan élik meg mindezt? Nos, úgy tűnik, hogy többnyire örömmel.

A Levada közvélemény-kutató 2017. december közepi felmérése szerint az oroszok boldogabbak, mint a Szovjetunió szétesése óta bármikor.

A fenti táblázatból tehát az derül ki, hogy 1990-ben, egy évvel a világ proletárjait egyesíteni igyekvő szövetség felbomlása előtt kevésbé érezték magukat boldognak az emberek, míg abban az évben, amikor Gorbacsov lezárta közel 70 év történetét (a Szovjetunió hivatalosan 1991. december 31-én szűnt meg, miután a parlament december 26-án feloszlatta magát), jelentősen nőtt az önmagukat boldognak vallók aránya.

A Levada finoman szólva sem vádolható Putyin iránti elfogultsággal, de az orosz elnök sem szívleli a közvélemény-kutatót. 2016 szeptemberében, alig két héttel a parlamenti választások előtt erős hadjáratban bélyegezték „külföldi ügynöknek” a 2003 óta függetlenként működő szervezetet, amelynek így nyilvánosságra kellett hoznia, milyen külföldi forrásokból kap pénzt. 

Az sem véletlen, hogy 1998-ban újra csak megkopott az oroszok boldogsága, ez az az év ugyanis, amikor az ország gyakorlatilag becsődölt, fizetésképtelenné vált, a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriát pedig felváltotta a szomorú valóság: Oroszország gazdaságilag megroppant, a privatizáció csak egy szűk elit számára jelentett előrelépési lehetőséget, miközben Jelcin szorgosan építette oligarcha-körét, mérhetetlen vagyonok összpontosultak kevés kézben. És bár Jelcinnek viszonylag hamar sikerült rendeznie a problémát, de az ország iránti bizalom jelentős mértékben csökkent, a lakosság szeme pedig felnyílt.

1998 ebből a szempontból is fordulópont. Egy évvel később Vlagyimir Putyin úgy került hatalomra, hogy többek közt megígérte: megszabadítja az országot Jelcin oligarcháitól.

10 évvel később viszont Oroszország újabb mélyrepülésbe kezdett, amikor az addig viszonylag dinamikusan fejlődő orosz gazdaságot is földre sújtotta a világgazdasági válság. Ez azonban már jóval kevésbé rázta meg magukat az oroszokat, és bár a fejlődés azóta egyre kevésbé dinamikus, mégis – Putyin hatalmát jelenleg jól láthatóan semmi, de tényleg semmi nem tudja megingatni.

De érdemes még egy kicsit visszatérni a Levada boldogság-kutatásához.

Érdekes ugyanis a korcsoportos lebontás is: 2017 végén a 18-24 évesek 88 százaléka inkább boldognak vagy boldognak érezte magát, míg az 55 évesnél idősebbeknek csak a 66 százaléka érezte ugyanezt (az országos átlag 77 százalék volt).


És itt egy kicsit érdemes megállni. A fiatalok tehát boldogabbak, mint az idősek, ezzel párhuzamosan pedig egyre csak nő az országban az elégedettség 1990 óta. De miért kevésbé boldogok az idősek? Nyilván rengeteg oka lehet ennek, egyet viszont talán érdemes kiemelni. Szintén a Levada 1992 óta szinte minden évben méri, hogy mennyire vágyódnak az oroszok a Szovjetunió után.

Sajnálja Ön a Szovjetunió összeomlását? Ez az a kérdés, amire 2017 novemberében az oroszok 58 százaléka azt válaszolta: igen. Érdekesség ezzel kapcsolatban: 1992 márciusában a lakosság 66 százaléka sajnálta ugyanezt, 1999-ben 74 százalékuk (ekkor választották először elnökké Putyint), 2012-ben volt a mélypont, akkor csak 49 százalék szomorkodott a Szuvjetunió felbomlása miatt (ez Putyin harmadik elnökké választásának éve egyébként). Azóta újra csak emelkedik a boldogság foka.

Az orosz kutatók úgynevezett „nosztalgiaindexet” is alkottak. A számítás alapjául azok arányát vették, akik sajnálják, hogy felbomlott a Szovjetunió, ebből kivonták azok arányát, akik nem sajnálják ugyanezt, és az összeghez hozzáadtak 100-at. Az így kiszámított index alapján az 55 évesnél idősebb korosztályban (emlékezzünk vissza, ők azok, akik összességében kevésbé boldogok ma Oroszországban) meglehetősen nagy a vágyódás az egykor volt idők iránt, míg a magukat ma sokkal boldogabbnak érző 18-24 éves korosztályban (elég értelemszerűen) kisebb a nosztalgia, ettől függetlenül érdekes, hogy még így is van bennük némi örökölt vágy a Szovjetunió intézménye iránt.

Ha összevetjük a Szovjetunió iránti vágyakozást, az oroszok jelenlegi elégedettségét, és elnézve Putyin elnök népszerűségét mérő közvélemény-kutatásokat, egy dolgot biztosan kijelenthetünk: Oroszországban nagy változás belátható időn belül nem várható.

 

Ez a cikk is érdekelhet

Miért imádja játékossá tenni a munkát a haknigazdaság?

Miért járulnak hozzá a munkavállalók önként és dalolva saját kizsákmányolásukhoz? A „gamif…