• A választási előrejelzések használata a kampányban összezavarhatja a szavazókat, és csökkentheti a részvételi hajlandóságot
  • Akik megkapták a valószínűségi előrejelzéseket is, jóval határozottabban foglaltak állást azzal kapcsolatban, hogy végül ki fog nyerni
  • Amikor az emberek nem biztosak abban, hogy ki nyeri a választást, nagyobb arányban szavaznak az esélyesebb jelöltre
Ténygyár-tartalom
9 percnyi olvasnivaló

Az amerikaiak már régóta együtt élnek a lóversenyből ismerős „tétre, helyre, befutóra” jellegű szavazásokkal, amelyek az Egyesült Államokban zajló választások kísérőeseményei. 2008 óta egy új kérdezőeszköz vonta magára a figyelmet, amely nemcsak azt képes szemléltetni, hogy egy adott pillanatban melyik jelölt jár a többiek előtt, de annak a valószínűségét is megbecsüli, ki nyer majd végül majd a választáson.

Ezek a valószínűsítő előrejelzések azt a benyomást kelthetik a szavazni szándékozókban, hogy valamelyik jelölt minden kétséget kizáróan nyerni fog, és könnyen eltántoríthatja őket a szavazáson való részvételtől – állítja közös tanulmányában Sean Westwood, a Dartmouth, Yphtach Lelkes, a Pennsylvaniai Egyetem és Solomon Messing, a Pew Research Center kutatója.

Az ilyen valószínűségi előrejelzések használata gyakorlatilag állandó eleme volt a 2016-os amerikai elnökválasztásnak, a kábeles hírműsorokban naponta átlagosan 16-szor említették. Az előrejelzések egységesen Hillary Clintont lát(tat)ták befutónak, 70% és 99% közé tették az esélyét, hogy ő költözhet be a Fehér Házba.

Az új tanulmány megállapítja: az ilyen számok azt a benyomást kelthetik az emberekben, hogy ez messze nem olyan érdekes, mint amikor a hírműsorokban a szavazás reménykeltő százalékarányait mutatják.

A valószínűséggel nehéz azonosulni, főleg úgy, hogy ami hajszálnyi eltérést mutat a lóverseny előrejelzéseinél, az hatalmas különbségként jelentkezhet az elnöki posztra kandidálók győzelmét illetően. A valószínűséget különösen nehéz megragadni választás jellegű eseménynél, mert – amint a közelmúltban David Leonhardt, a New York Times újságírója rámutatott –„Az emberek megértik, hogy ha 100-szor dobnak a kockával, akkor biztosan lesz az eredmények között 1-es. De amikor egyetlen esemény eredményének valószínűségéről kell állást foglalniuk, azt gondolják: vagy ez fog történni, vagy az.”

Ezek a valószínűségi előrejelzések akkor kezdtek elszaporodni, amikor 2008-ban közülük legalább egynek sikerült – csaknem 100 százalékosan – megjósolnia, melyik államban melyik jelölt lesz a nyertes a szenátusi helyekért vívott versenyben – és persze ki lesz az elnök. A Google Newsban szereplő valószínűség-előrejelző cikkek száma 2008-ban még „csak” 907 volt, 2012-ben már több mint négyszer annyi – 3,860 – írás foglalkozott a témával, 2016-ban pedig 15 500-ra ugrott a mutató (2017. január 30-i adatok szerint, a pontos számokban van némi ingadozás).

Annak vizsgálatára, hogy az emberek miként értelmezik a valószínűségi előrejelzéseket, 4151 résztvevőt bevonva tartottak egy hipotetikus amerikai szenátusi versenyt, ahol „A jelölt támogatja az általuk vallott politikai elképzelések többségét, és megfelelően képzett a munka elvégzéséhez”, míg „B jelölt nem osztja a nézeteiket, és kevésbé képzett, mint A jelölt.”

A résztvevők ugyanazokon a háttérszámításokon alapuló hipotetikus választási előrejelzést látták, de a következő formában:

  • a szavazatok megoszlása egy példában: „Az A jelölt várhatóan a szavazatok 55%-át kapja ± 2” (azaz plusz-mínusz 2 százalék a hibahatár);
  • a valószínűsége ugyanakkor, hogy A jelölt fog nyerni: „A jelöltnek 87%-os a győzelmi esélye”;
  • vagy mindkettő: „A jelölt várhatóan a szavazatok 55%-át szerzi meg (± 2%), esélye a győzelemre 87%.” Az előrejelzések általában mindkét fajta előrejelzést bemutatják, de ezen belül kimagasló a valószínűségi megközelítések aránya.

Ezután arra kérték a kutatásban részt vevőket, hogy ítéljék meg: a szavazatok hány százalékát szerzi meg A jelölt, mennyire tartják valószínűnek, hogy A jelölt nyerni fog, és szerintük mennyire biztos, hogy A jelölt nyer vagy veszít.

Azok, akik megkapták a valószínűségi előrejelzéseket is, jóval határozottabban foglaltak állást azzal kapcsolatban, hogy melyik jelölt az esélyes, és hogy végül ki fog nyerni, összehasonlítva azokkal, akiknek csak a jelölt szavazati részesedésének előrejelzését mutatták meg.

 

Ránézésre értelmetlennek tűnhet a statisztikák boncolgatása – hacsak nem ezek befolyásolják a viselkedést. És erre további bizonyítékok is vannak: egy másik kutatás szerint amikor az emberek nem biztosak abban, hogy ki nyeri a választást, nagyobb arányban szavaznak az esélyesebb jelöltre (bár nem minden kutatás számol be ilyen hatásról). Ez azt jelentheti, hogy ha az állampolgárok biztosak lehetnek abban, hogy a választás majdnem minden bizonnyal lefutott, nem nagyon látják értelmét szavazni.

 

Azt vizsgálandó, hogy ezek az előrejelzések tényleg eltántorítják-e az embereket a voksoláson való részvételtől, a kutatók egy második kísérletet is indítottak 1171 válaszadóval. De nem az önbevalláson alapuló szavazási szándékot vizsgálták, hanem egyfajta „gazdálkodj okosan” játékból futtattak le több kört, a potenciális szavazók valóságos ösztönzésének motivációját kutatva. A válaszadók eldönthették, hogy áldoznak-e egy kis pénzt a csapatukra „szavazva”, így szimulálva a valódi szavazók valódi költségeit, például a szavazásra fordított időt. Ha a csapatuk minden egyes „választást” megnyert, akkor pénzt zsebelhettek be, ha viszont nem nyert, minden pénzük elúszott.

 

A válaszadók minden forduló előtt láthattak egy előrejelzést és a csapatukra eső szavazati arányokat. Ezek a számok olykor közel álltak az 50-50-es esélyekhez, néha viszont komoly különbségeket jeleztek. A pontos számokat véletlenszerűen rendelték hozzá a csapatokhoz, így mind a szavazati arány, mind a nyerési esély lehetett akár 50% alatti, akár 50% fölötti érték – például egy csapat megkaphatta a szavazatok várható 56%-át és 63%-os valószínűséget a nyerésre.

 

Az eredmények azt mutatták, hogy az előrejelzések szerint valószínűsíthető esélye annak, hogy egy jelölt nyerni fog, azt eredményezte, hogy az emberek nem költötték el a játékbeli szavazáshoz szükséges pénzüket. Ezzel szemben a szavazati részesedés előrejelzéseinek nagysága nem volt kimutatható hatással a játékban való szavazásra.

 

Persze biztos, hogy egy online játék csupán szimulálni képes a potenciális szavazók kalkulációit a választási nap előtt, és a kutatás mérései nem tükrözhetik a tényleges szavazást. A minta azonban azt sugallja, hogy egy jelölt győzelmi esélye – vagy borítékolható veresége – sokkal nagyobb hatást gyakorolhat a szavazási hajlandóságra, mint ha százalékos értelemben azt mondják, hogy mennyivel vezet, vagy mennyire van lemaradva.

 

A valószínűségi előrejelzések médiabeli fokozott használatának továbbgyűrűző következményei lehetnek. Más tanulmányok szerint a választási lefedettség másodlagos hatással van az adományozási hajlandóságra és a mobilizációra, míg az, hogy a jelöltek érzik, közeledik a szavazás napja, ösztönzőleg hathat: hogy még többet fektessenek be a kampányba, és még komolyabban igyekezzenek megérteni és elfogadni a választók preferenciáit.

 

Összességében ezek a megállapítások nem az alapul szolgáló adatok, a statisztikai folyamatok vagy a valószínűségi előrejelzések végső pontosságának kritikáját célozzák. Sokkal inkább azt igyekeznek megfogalmazni, hogyan értelmezik ezeket az előrejelzéseket az emberek, és hogyan viselkednek az értelmezések alapján. Ráadásul azt is érdemes megemlíteni, hogy a kutatás nem mutatja, hogy a valószínűségi előrejelzések alapján a szavazók túlbecsülnék egy jelölt győzelmének valószínűségét.

 

De a valószínűségi előrejelzések erősebb benyomást keltenek a szavazókban a végeredmény bizonyosságát illetően, mint a szavazatkülönbségek bemutatása, amely potenciálisan jelentős hatást gyakorol a részvételre. És amint azt a tanulmány is mutatja, a hatás aránytalanul befolyásolhatja az egyik oldalt: azokat, akik biztosak voltak Hillary Clinton győzelmében, nem igazán motiválta a részvétel a voksoláson.

Ez a cikk is érdekelhet

A bullyingról – mint cselekvésről – röviden

Az agresszió az egész evolúciónak meghatározó eleme volt (és most is az) Az általános agre…