• Pavlov kutyáinak és idegenekről alkotott ítéleteinknek több közük van egymáshoz, mint gondolnánk
  • Az emberek azokban bíznak jobban, akik hasonlítanak valakire, akiben nem csalódtak
  • Tudat alatt mások érdemei befolyásolják az ismeretlenekről alkotott ítéleteinket
Ténygyár-tartalom
4 percnyi olvasnivaló

Mi lehet az oka, hogy egyes idegeneket megbízhatóbbnak találunk, mint másokat? Miért fordul elő, hogy valaki zsigerileg ellenszenvesnek tűnik, minden különösebb ok nélkül? Ezekre a kérdésekre a tudósok is jó ideje szeretnék tudni a választ, és az agyi folyamatokat pontosan megmutató vizsgálati technológiák ma már lehetővé is teszik számukra, hogy jobban megértsék az összefüggéseket ezekben a látszólag egyáltalán nem racionális érzésekben. Egyáltalán nem előzmények nélküli ugyanis, alaptalan impulzus csupán, hogy miért találunk egy idegent rokonszenvesnek – ezt elsősorban az határozza meg, hogy milyen korábbi ismerőseinkre emlékeztet minket a leginkább.

Egy friss kutatás eredményei szerint egy idegen már akkor is megbízhatatlannak tűnik, ha csak egy picit is emlékeztet valakire, aki korábban csalódást okozott erkölcstelen, helytelen viselkedésével. A kutatók szerint ebben a tekintetben az emberek hasonlóan viselkednek, mint Pavlov kutyái, amelyeket egy konkrét csengő hangjával kondicionáltak ugyan, mégis minden arra emlékeztető hangra nyáladzani kezdtek. Hasonlóan hoz ítéletet az ember az idegenekről is – ha emlékeztet egy kedves ismerősre, automatikusan övé a bizalom: ha megérdemli, ha nem. Ítéleteinket valójában mindenféle valós információ nélkül hozzuk meg, és ez természetesen nem tudatos folyamat: a legtöbbször nem is vagyunk tudatában a hasonlóságnak és annak, hogy valaki más „érdemei” alapján ajándékozunk meg egy ismeretlent a bizalmunkkal.

A New York-i Egyetemen végzett kutatássorozat annak próbált a végére járni, hogy pontosan hogyan működik az emberi agy az idegenekkel való találkozásokkor. Ezekben a vizsgálatokban olyan bizalomra épülő játékokat végeztettek az alanyokkal, amelyekben három különböző képet mutattak nekik idegenekről, és el kellett dönteniük, melyikükre bíznák rá a pénzüket.

Tudták, ha jó döntést hoznak, megnégyszerezhetik a pénzüket, amennyiben az idegen viszonozza a bizalmat, és több pénzt ad vissza, de az is előfordulhatott, hogy mindet megtartotta magának. Bizonyos mértékig mindegyik „idegen” megbízható volt a kísérletben: az egyik az esetek 93 százalékában, a másik a 60 százalékában, a harmadik viszont csak 9 százalékában „osztott vissza” pénzt.

Egy második ugyanilyen feladatban az alanyok maguk választhatták ki három kép közül, hogy „kikkel” szeretnének együtt játszani. A kísérleti alanyok tudtán kívül a kutatók az előző fordulóban szereplő arcok kisebb-nagyobb mértékben elváltoztatott képeit mutatták nekik, amelyeknek így mindegyike hasonlított a korábbiak valamelyikére. Az alanyok nem meglepő módon végül azokat választották „játszótársnak”, akiknek a fizikai vonásai emlékeztettek az előző játékban megbízhatónak bizonyult partnerekre, elkerülve azokat, akik megbízhatatlanok voltak, és veszteséget okoztak nekik. Sőt, a bizalom foka annál nagyobb volt, minél több vonása emlékeztetett a képeken szereplő arcoknak az előző játékban pozitív élményt kiváltó partnerekre.

Egy későbbi kutatásban a résztvevők agyi aktivitását is vizsgálták a feladatok alatt, és arra jutottak: az agy érzelmi tanulásért felelős része, az amigdala kiemelkedően aktív, amikor egy idegenről próbálják eldönteni, vajon bízni lehet-e benne. Ezzel a tudósok bebizonyították, hogy az agyunk a korábbi tapasztalatok, elsősorban a külső tulajdonságok alapján dönti el, ki megbízható és ki nem az.

 

Ez a cikk is érdekelhet

Kihalhat a beszélt
nyelvek 50-90 százaléka

New Yorkban, egy kevesebb, mint 20 kilométeres sugarú körön belül mintegy 800-féle nyelvet…