• Az elmúlt bő évtizedet azzal töltöttük, hogy szép lassan kiszolgáltattuk az adatainkat olyan nagyvállalatoknak, mint a Facebook és a Google
  • Hogyan csúszott ki a kontroll a felhasználók kezéből, hogyan kezdett el irányítani mindenkit a közösségi média?
  • Gobo, a nyitott doboz: úgy építették meg, hogy mások írhassanak szűrőket hozzá
Ténygyár-tartalom
10 percnyi olvasnivaló

Régen, ha valaki meg akarta változtatni a világot, ki kellett kényszerítenie valamilyen törvényt, vagy háborút kellett kirobbantania. Manapság elég erre egy #-elt kifejezést létrehozni. Ethan Zuckerman azt vizsgálja, hogyan változtatják meg, illetve igyekeznek megváltoztatni a világot az emberek a közösségi média vagy más technológiai eszközök használatával. Az MIT-n a Center for Civic Media igazgatója és az MIT Media Lab docense; mindkét minőségében igyekszik segíteni a diákjainak, hogy megfelelően tudják értelmezni ezeket a kérdéseket. Zuckerman könyvet is ír a polgári szerepvállalásról, olyan időben, amikor éppen jelentősen megrendül az intézmények, a kormányzat, a vállalkozások, a bankok stb. iránti bizalom.

És a bizalomhiány talán indokolt is. Hiszen végül is az elmúlt bő évtizedet azzal töltöttük, hogy szép lassan kiszolgáltattuk az adatainkat olyan nagyvállalatoknak, mint a Facebook és a Google – anélkül, hogy mindezt észrevettük volna.

Zuckerman tudja, mit jelent olyan technológiát építeni, amitől sok ember zsebében kinyílik a bicska. Még az 1990-es években ő alkotta meg az internet egyik leginkább gyűlölt velejáróját: a felugró – pop-up – hirdetést. Pedig a hirdetések ilyen megjelenítésével csak annak a látszatát akarta elkerülni, hogy a hirdetőt szükségszerűen az oldal tartalmának támogatójaként lehessen azonosítani. „Az internet iránti szándékaink jók voltak” – írta erről később bocsánatkérően. Zuckerman az MIT Technology Review-nak arról beszélt, hogyan csúszott ki a kontroll a felhasználók kezéből, hogyan kezdett el irányítani mindenkit a közösségi média.

Hogyan használhatják az emberek a technológiát – törvények melletti lobbizás helyett – arra, hogy új módon kényszerítsék ki a változásokat?

 Eddig jobbára a törvényi megoldásokat szorgalmaztuk, ma viszont már kevésbé jönnek számításba a jogi eszközök; erőteljesebb befolyást igyekszünk gyakorolni a piacok és a technológia normáira. A norma alapú kampány egyik fontos példája a #MeToo. Mondanivalója alapvetően ez: „Megvitatjuk, hogy miként nyilvánulnak meg az emberek a szexuális agresszióról és a szexuális zaklatásról.” És ha egyszer sikerül megváltoztatni ezt a normát, akkor kell más jogi, piaci elemekhez nyúlni. De a beszélgetések mindenképpen mély nyomot hagynak az emberekben. A legfontosabb, hogy ha nem érhető el társadalmi változás a hagyományos állampolgári modellen keresztül, akkor teljesen új eszközöket kell elővenni, és az emberek kezdik megtanulni, hogyan kell használni ezeket az eszközöket.

De az olyan közösségi hálózatok, mint a Facebook vagy a Twitter a maguk algoritmusaival gyakorlatilag közvetlenül szűrik, irányítják azokat az információkat, amelyekkel mi a hírfolyamunkban találkozunk. Két kollégájával – Chelsea Barabasszal, az MIT Center for Civic Mediától és Neha Narulával, a Media Lab-tól – egy olyan, Gobo nevű eszköz létrehozásán dolgozott, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy saját maguk állíthassák össze és szűrhessék a feedjeiket. Miért?

 Hogy kijelenthessük: „Nézd, az már tényleg nem járja, hogy egy vagy két cég rátelepedjen a teljes digitális nyilvánosságunkra.” Ehelyett konkurens platformokra van szükségünk. Megpróbáljuk előállítani azt a szituációt, amikor valaki azért szeretne különböző közösségi hálózatokat, mert nagyobb kontrollt akar annak a megszűrésében, hogy mit lát(hat) és mit nem. Ha pedig versengő platformokat akarunk, akkor olyan eszközökre van szükségünk, amelyek lehetővé teszik számunkra azok használatát. A Gobo ilyen eszköz. A Gobo egy aggregátor. Összegyűjti a Twitter és a Facebook „összesíthető” részeit – a nyilvános oldalakat. Így először az aggregátort építettük meg. Aztán kidolgoztuk az algoritmusokat (ezek határozzák meg, hogy mely hozzászólásokat látja valaki). És nem, nem egy titkos fekete dobozt csináltunk. Ebbe a nyitott dobozba bele lehet nyúlni, mindent el lehet érni, ki lehet próbálni. És végül ki lehet jelenteni: „Ó, hát ez tetszik nekem! Most pedig hadd változtassak rajta, és lássuk, mennyivel fog jobban működni.” Mivel hosszú távon gondolkodunk, a Gobo még inkább nyitott doboz lett: úgy építettük meg, hogy mások írhassanak szűrőket hozzá.

Miután számos kritika zúdult a közösségi oldalra amiatt, ahogyan szűrik a hírfolyamba kerülő tartalmakat, a Facebook elkezdte nyomatni a felhasználók barátainak és családtagjainak hozzászólásait, hangsúlytalanabbá téve a brandek megjelenéseit. Ez az elmozdulás vajon tényleg arra utal, hogy a Facebook valamiféle váltást határozott el?

 Nem hiszek ebben a változásban, és mindaddig nem is fogom elhinni, amíg nem látok olyan hiteles üzleti modellt, amelyik a célzott reklámokon kívül valami másra épülne. Úgy gondolom, hogy olyan internetet építeni, ahol semmiért sem kell fizetni, mert az érdeklődés az, amivel kereskednek, az egyik legpusztítóbb és legrövidlátóbb döntés, amit valaha meghoztunk. Igen: hoztunk, magamat is beleértve. Tehát mindaddig nem hiszek a váltásban, amíg az eddigi „Felkeltjük a figyelmedet, átcsomagoljuk, és eladjuk.” helyett azt nem látom a Facebooktól, hogy: „Nézd, ezt a szolgáltatást használod majd, és fizetsz nekünk érte”.

Egykori vezetői és befektetői egyre növekvő számban, szinte kórusban nyilvánultak meg a Facebookkal szemben, olyanokat mondva például, hogy a közösségi média „lebontja a társadalom működésének szerkezetét”.

Azt hiszem, most az történik velük, hogy túljutnak az „én is ott voltam a felépítői között” állapotán, elkezdik kívülről nézni, és arra jutnak, hogy: „Ó, oké; most már más szögből látom az egészet, és egyáltalán nem örülök annak, hogy valamikor kapcsolódtam ehhez.” Ki kell találnunk, hogyan lehetne ezeket a beszélgetéseket jóval korábban lefolytatni. Olyanokkal, akik ezeknél a vállalatoknál dolgoznak, és akik ezeket a tervezési döntéseket hozzák. Szeretnék az ilyen beszélgetéseken a diákjaimmal együtt részt venni, mert ők gyakran járnak ezeknél a cégeknél, és gyakran találkoznak olyan lehetőséggel, hogy beleszólhatnak a tervezési döntésekbe.

 Miért olyan nehéz mindazok számára, akik nem a Facebook, az (ugyancsak a Facebook tulajdonában lévő) Instagram, a Twitter vagy a Snapchat szekerét tolják, hogy versenyezzenek ebben a közösségi szférában?

 A hálózati hatások alapvetően azt sugallják: „Fenn kell lennem a Facebookon, mivel mindenki, akit ismerek, fenn van a Facebookon.” Mivel a Facebook annyira nagy, és hatalmas előnyöket élvez, nagyon nehéz lenne megcsípni őket. Olcsón kapják a kiszolgálókat, bőkezűen mérve a sávszélességet. Mivel a Facebook istenverte nagy, rendelkezik minden olyan előnnyel, ami miatt nagyon nehéz felzárkózni hozzá… Tehát ha valaki értelmes versenytársaként jelenne meg, a Facebook nagyobb valószínűséggel megvásárolja, felzabálja, semmint, hogy ténylegesen harcolna vele a piacon.

 Egyszer egy nyilvánosan támogatott közösségi hálózatot javasoltál a közösségi média visszhang-szoba jellegű hatásának lehetséges megoldásaként. Lehetséges-e ez valójában?

 Azt hiszem, ez az Egyesült Államokban teljesen elképzelhetetlen volna. Ez olyan dolog, ami reális lehet Európában, ahol van olyan közmédia-kultúra, amelyik elfogadja, hogy pénzt lehet befektetni olyan emberekbe, akik alapvető ismeretekkel rendelkeznek a politikáról, a világról és az őket körülvevő emberekről. Valahogy így hangozhatna egy ilyen innovatív európai közszolgálati műsorszolgáltató hitvallása: „Olyan közösségi hálózatot építünk, amelyik kompatibilis más közösségi hálózatokkal, és olyan algoritmusokkal rendelkezik, amelyek segítenek összeszedni a világról, a szűkebb közösségről szóló híreket, mindezt átlátható és ellenőrizhető módon.”

Forrás: Rachel Metz interjúja Ethan Zuckermannel (MIT Technology Review; 2018. február 9.)

Ez a cikk is érdekelhet

A magyarok fele
töröltetné az internetről
saját személyes adatait

A magyarok 90 százaléka szerint nincsenek teljes biztonságban a személyes adatai A megkérd…