• Az elektromos és önvezető autókat már most a jövő egyik legfontosabb fejlesztéseiként tartják számon
  • A technológia hatásait jellemzően – talán az újszerűsége miatt – egy nagyobb kép részeként elemzik
  • A hétköznapi fogyasztókra gyakorolt hatásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni
Ténygyár-tartalom
3 percnyi olvasnivaló

Az autóipar egyes vezető szereplői szerint az elektromos és az önvezető autók tömeges elterjedése nagyjából öt-tíz éven belül bekövetkezik, ezért érdemes az elsősorban a tudomány és az üzleti szféra számára készülő kutatások eredményeit a hétköznapi életre is kivetíteni.

A világszerte egyre népszerűbbé váló közösségi közlekedés már így is jelentős tömeget von el a tömegközlekedéstől és a saját járművel való közlekedéstől, sőt még a sétától és a kerékpározástól is. Ha a közösségi közlekedésben önvezető autókat alkalmaznának, az anyagilag még szélesebb körben tenné elérhetővé az utazásnak ezt a formáját. Önvezető járművek alkalmazásával az utazás ideje veszítene a jelentőségéből, mivel azt az utazók produktívan tölthetnék el, ezért ennek a folyamatnak a legnagyobb vesztese a rövid- és középtávú tömegközlekedés lenne, például a városi kötött pályás közlekedés vagy a regionális repülőjáratok.

Természetesen az egyik legnagyobb elvárás az önvezető rendszerekkel szemben a magas fokú biztonság. Egyes felmérések szerint ha az emberi tényező eltűnik az egyenletből, akkor a közúti balesetek száma akár 90 százalékkal is csökkenhet. David Williams, az AXA biztosító technikai igazgatója szerint a nagymértékben különböző kockázati tényezők miatt az önvezető autók akár külön biztosítási kategóriát is alkothatnak, ami – az alacsonyabb kockázat miatt – a hagyományos biztosításhoz képest akár feleannyiba is kerülhet majd.

A felhasználók szempontjából az egyik leggyakoribb probléma, amit mindenki szeretne elkerülni, a közlekedési dugó. Az önvezető autók felhő alapú működtetésével ez is enyhíthető lenne, például a lámpák adaptív működtetésével vagy az esetleges elkerülőutak jobb kihasználásával. Ez a rendszer az autók parkolását is megkönnyítheti, hiszen nem kéne szabad parkolóhely keresésével tölteni az időt, ráadásul a közösségi közlekedésben folytonosan részt vevő járművek számára a parkolás tulajdonképpen nem is jelent releváns problémát.

Egy másik, ugyancsak nem elhanyagolható szempont a javítási költség. Ebben az elektromos autók sok tekintetben már most a belső égésű motorral szerelt járművek előtt járnak. Ez annak köszönhető, hogy sokkal kevesebb mozgó, kopó alkatrésszel rendelkeznek, mint a hagyományos autók, így az első szervizig akár tizenötször több kilométert lehet megtenni egy villanyautóval a jelenlegi benzin- vagy dízelüzemű autókhoz képest. Emellett az önvezető rendszerek számos olyan kisebb sérüléstől óvhatják meg a járművet, amelyek jellemzően az emberi figyelmetlenségnek köszönhetők – például kátyúk, padkák vagy parkolóórák okozta törések.

Meglehetősen nagy bizonyossággal ki lehet jelenteni, hogy előbb vagy utóbb ezek a technológiák a mindennapok részei lesznek, éppen ezért fontos, hogy a leendő fogyasztók felkészüljenek a rájuk váró változásokra – már amennyire ez lehetséges. (Bloomberg)

 

Ez a cikk is érdekelhet

A bullyingról – mint cselekvésről – röviden

Az agresszió az egész evolúciónak meghatározó eleme volt (és most is az) Az általános agre…