• Az átok sokkal inkább érvényesül a magánélet terén, mint a szakmai előmenetelben, legalábbis a férfiakat illetően
  • Az Oscar-nyertes férfi színészek háromszor nagyobb valószínűséggel válnak el párjuktól házasságuk első évében
  • Az Oscar-díjas színészek csaknem négy évvel hosszabb ideig élnek, mint azok, akik nem nyerték el az áhított díjat
Ténygyár-tartalom
8 percnyi olvasnivaló

Szokás szerint óriási érdeklődés előzi meg a filmes szakma legrangosabb éves eseményét, amelyen kiderül, ki az, aki boldogan mond köszönetet az egész világnak, és persze az is, ki távozik lógó orral. Az esemény közeledtével számos írás kapcsolódik a témához. És megjelent két olyan tanulmány is, amelyek azt vizsgálták – tudományos megközelítéssel –, vajon valóban balsors követi-e a díjazást vagy ellenkezőleg: egyenesen meghosszabbodik a nyertesek várható élettartama.

Sokak szerint lehet valami igazság az állítólagos „Oscar-átokban”, amely azt sugallja, hogy az Oscar-díj nyerteseire szerencsétlenség vár, miután megnyerik az arany szobrocskát. De van egy csavar a dologban: egy új elemzés szerint az átok sokkal inkább érvényesül a magánélet terén, mint szakmai előmenetelben, legalábbis a férfiakat illetően.

A hirtelen jövő pozitív fejlemények – mint amilyen az Oscar elnyerése – egy sor nemkívánatos negatív következménnyel járhat együtt, állítja Michael Jensen, a Michigan Egyetem professzora.

Válási arány

Az Oscar-átok az 1930-as évekre és a hollywoodi aranykorra nyúlik vissza. Luise Rainer, az első színész, aki többször is Oscar-díjat nyert, a The Great Ziegfeld  (1936) és a The Good Earth (1937) című filmekkel aratott sikereket okolta azért, hogy karrierje gyors véget ért.

Az Organization Science hasábjain megjelent új tanulmány azonban a színészi pályára gyakorolt negatív következményekre nem talál bizonyítékot, sem a férfi, sem a női szereplők táborában. Az Oscar-nyertesek valójában jóval több filmben jelennek meg győzelmük után, mint azok, akik csak jelölést kaptak, más szereplőkről nem is beszélve. „A szakmai Oscar-átok inkább csak hollywoodi mítosz – mondja Michael Jensen. – A magánéletbeli következményei a díjnyerességnek azonban eltérnek egymástól. ”

A kutatók áttekintették az Oscar-díjasok és -jelöltek válási arányait, és megállapították, hogy azok általánosságban nem különböznek más színészekétől. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az Oscar-nyertes férfi színészek háromszor nagyobb valószínűséggel válnak el párjuktól házasságuk első évében (és az Oscar-jelölteknél is kétszeres a valószínűség), mint más férfi színészek. Ezzel szemben a női Oscar-díjasok és -jelöltek körében sokkal kisebb volt a válás valószínűsége, mint más női szereplőknél.

Jensen és társszerzője – Heeyon Kim a szingapúri Nemzeti Egyetemről –minden olyan színészt megvizsgált, aki főszerepet játszott az 1023 legfontosabb reklám- és művészfilmben az 1930-tól 2005-ig terjedő időszakban. A 808 színészből álló mintában 165 Oscar-díjas és 227 Oscar-jelölt szerepelt. Külön-külön elemezték a férfi és női sztárokat, mivel a munkaerőpiac és az Oscar sikerének kritériumai eltérőek a férfi és a női színészek körében.

„Az eredményekből kiderült egy fontos különbség: az Oscar-jelölés vagy -díj nagyot lendít egy férfi színész karrierjén, de aláássa a házasságát is” – mondja Jensen.

További, figyelemre méltó eredmények:

  • A nőknek kevesebb szerep jut, mint a férfiaknak.
  • A házas férfi színészek több filmben működnek közre, mint az elváltak, viszont az elvált női színészek több filmben szerepelnek, mint a házasságban élők.
  • Hollywood nincs felkészülve a női akcióhősökre: az akciófilmekre specializálódás növeli a férfi színészek részarányát a filmekben, és szűkíti a teret a női szereplők előtt.
  • A férfi akcióhősök nagyobb valószínűséggel válnak el. Az akciófilmekre specializálódás növeli a férfi színészek válási arányát, de nincs hatással a női szereplőkére.
  • A férfi színészek – ellentétben a nőkkel – nagyobb valószínűséggel válnak el, ha házastársukat Oscar-díjra jelölik, vagy el is nyerik azt.

Tovább él, aki Oscart kap?

Katharine Hepburn (94) egyszer megjegyezte: akkora tisztelet övezi, mint egy klasszikus, régi épületet. De hogy ilyen szép kort élt meg, alighanem annak a négy Oscarnak is köszönheti, amelyet a karrierje során megkapott.

Az Annals of Internal Medicine egyik friss tanulmánya pedig egyenesen arra a megállapításra jutott, hogy az Oscar-díjas színészek csaknem négy évvel hosszabb ideig élnek, mint azok, akik nem nyerték el az áhított díjat. És azok, akik több alkalommal is nyertek, akár hat évvel is tovább élnek, mint azok, akiket jelöltek, viszont sohasem nyertek.

„Megállapítottuk, hogy ők is ugyanolyan okokból halnak meg, mint amilyenekben mi mindannyian – rák, szívbetegség, stroke stb. –, de ők egy kicsit tovább képesek harcolni, vagy náluk egy kicsit később kezdődik a végső folyamat – foglalta össze a lényeget a tanulmány vezető szerzője, Dr. Donald Redelmeier, a Sunnybrook klinikai epidemiológiájának igazgatója, a Torontói Egyetem professzora.

Mindig készen a rivaldafényre

Sally Field például négy évvel hosszabb ideig fog élni, mint azok a színésznő partnerei, akik nem kaptak Oscar-díjat, mert úgy éli meg, mindez azt jelenti, hogy szeretjük őt, és boldog, hogy szeretet övezi, és emiatt egészségesebb életet is él – olvasható a tanulmányban. Senki sem veheti el ezt a fajta teljesítményt, és az ilyen elégedettség olyan jó az egyén lelkének, hogy hosszabb ideig válik rugalmassá – állítja Redelmeier.

A sztárok és a sikeres emberek élete tele van gyakorlással, odafigyelnek az étkezésre, a kellő mértékű pihenésre, és Redelmeier szerint mindezek a szempontok jóval nagyobb előnyökkel járhatnak, mint amit gondolnánk. A tanulmány nem azt állítja, hogy tovább él, aki Oscart kap, és nem is arra buzdít mindenkit, hogy járjon színésztanfolyamokra – a fő következtetésük mindössze annyi, hogy kiemelkedően fontosak a közösségi tényezők. Azt viszont javasolják, hogy az orvosok fokozottabban érdeklődjenek a betegek személyes érzései, eredményei és kudarcai iránt.

Győztesek vs. vesztesek

Ahhoz, hogy a tanulmány elkészüljön, Redelmeiernek és a kutatóknak azonosítaniuk kellett a fő- és mellékszerepeikkel Oscar-díjra jelölt valamennyi előadót.

Minden Oscar-jelölt esetében egy másik szereplőt is kerestek, olyat, aki nem kapott jelölést, de ugyanabban a filmben játszott, azonos nemű és közel azonos korú volt a nyertessel. Az összesen 1649 színészt aszerint rendezték három csoportba, hogy nyert; jelölték, de sohasem nyert; illetve soha nem is kapott jelölést.

A kutatók szerint az Oscar-díjas művészek átlagosan 79,7-et élnek, azok viszont, akik sohasem nyertek, csak 75,8 évet. Az Egyesült Államokban a várható átlagos élettartam a U.S. Centers for Disease Control szerint 75 év.

Mi ihlette a tanulmány elkészítését?

A háromévnyi kutatómunkát az 1998-as Szerelmes Skaespeare című filmben nyújtott alakításáért Oscart kiérdemelt Gwyneth Paltrow tündöklése alapozta meg. A professzort valósággal megbabonázta, ahogy Paltrow a díjkiosztó gála színpadán szerepelt, könnyek között mondva el köszönő beszédét. „Több élet volt benne, mint bárkiben, akivel valaha találkoztam” – lelkesedett közel 20 év távlatából is Redelmeier.

A többszöri Oscar még több évvel ajándékozza meg az alkotót

Redelmeier elhatározta, hogy utánajár a dolognak. Vajon tényleg több élet van-e a tüneményes Paltrow-ban, mint azokban az unalmas kinézetű emberekben, akiket esetleg jelöltek a díjra, de sohasem tudták megszerezni? Elkezdett visszapillantani az Oscar-díj 73 éves történetére: ki nyert és ki nem, és ki mennyi ideig élt.

Kiderült többek között, hogy a többszörösen is Oscarra jelöltek, ha nem kapták meg a díjat, semmivel sem éltek tovább, mint azok a hoppon maradtak, akiknek csupán egyetlen jelölésre futotta.

Vagyis a Susan Lucci-szindróma ugyanolyan rossz, mint az egyetlen, győzelem nélküli jelölés. (Luccit 19-szer jelölték Emmy-díjra, amíg 1999-ben végre nagy nehezen megkapta.)

 

Ez a cikk is érdekelhet

A magyarok fele
töröltetné az internetről
saját személyes adatait

A magyarok 90 százaléka szerint nincsenek teljes biztonságban a személyes adatai A megkérd…