• A magyarok 47 százaléka vallja magát feministának – ha a feministát olyan emberként határozzuk meg, aki szerint a nőket a férfiakkal azonos jogok illetik meg
  • A magyarok jelentős része ugyanakkor a családban soha nem beszél a nők hátrányos megkülönböztetéséről, vagy a nők elleni erőszakról a családban
  • 27 vizsgált ország közül a magyarok tartják második legnagyobb problémának a családon belüli erőszakot
Ténygyár-tartalom
6 percnyi olvasnivaló

A 2018-as nemzetközi nőnap alkalmából az Ipsos 27 országban csaknem húszezer fő megkérdezésével készített felmérést arról, mit gondolnak az emberek a nők helyzetéről a saját országukban és a világon. Huszonegy lehetséges, elsősorban a nőket érintő problémából a 27 ország közvéleménye a legsúlyosabbnak egyértelműen a szexuális zaklatás és szexuális erőszak jelenségét tartják – 32, illetve 28 százalék említette e két probléma valamelyikét. A tíz legkomolyabb gond között szerepelt a családon belüli erőszak, a nemek közti fizetéskülönbség, a munkahelyi diszkrimináció, a munka és gondoskodás (gyermeknevelés) közötti egyensúly hiánya, a média szexizmusa, a nők sztereotip megítélése és a nem fizetett munka mennyisége is. Érdekesség, hogy a vizsgált országokban az oktatáshoz és egészségügyhöz való hozzáférés 6, illetve 7 százalékos említéssel csaknem utolsó lett a felsorolt kérdések között, tehát e tekintetben – legalábbis a világ fejlettebb részén – sikerült az előrelépés.

A szexuális erőszak kiemelt probléma Peruban, ahol tízből csaknem hét válaszadó (67%) gondolta ezt az ügyet legsúlyosabb két-három közé tartozónak; Magyarországon 22 százalék válaszolta ezt, amivel a táblázat hátsó felében foglalunk helyet.  Kérdéseket vet fel ugyanakkor, hogy a finoman szólva nem a női egyenjogúságról híres Szaúd-Arábiában azt gondolja a túlnyomó többség, hogy szexuális erőszak nem probléma – miközben az összes megkérdezett szaúdi 15 százalék a komoly gondok közé sorolta a kényszer-, illetve gyermekházasságot.

Az Ipsos felmérése szerint Magyarországon a 15 éven felüli nők 42 százalékát éri szexuális zaklatás élete során. Itt érdemes megjegyezni, hogy az e szempontból sokkal kevésbé elnéző Svédországban például átlagosan tízből nyolc ember vallja magát zaklatás áldozatának – ami vagy azt jelenti, hogy többen merik felvállalni az őket ért sérelmeket, vagy azt, hogy máshol húzzuk meg a zaklatás határát. A kutatás szerint minden ötödik (21%) házas magyar nő szenvedett már el életében szexuális vagy fizikai bántalmazást a partnere részéről – és csak Kanadában egyszámjegyű (6%) azok aránya, akiket életük során ilyen trauma ért. A mexikói, chilei, perui, indiai és amerikai (!) nők több mint harmadát bántalmazta legalább egyszer a partnere saját bevallásuk szerint.

Az Ipsos állítása szerint, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a világon 217 év múlva érjük el a nők teljes gazdasági és politikai egyenlőségét, illetve az férfiakéhoz hasonló színvonalú hozzáférését az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz. Ha viszont megkérdezik erről az embereket, egészen mást gondolnak: a magyarok például azt, hogy ez 50 éven belül következne be, amivel egyébként a pesszimistábbak közé tartozunk. A lemaradást jól érzékelteti, hogy női vezérigazgatók arány a világon csupán 3 százalék – a magyarok nem túl optimista becslése ezzel szemben 15 százalék, de Dél-Koreán kívül sehol nem gondolták azt, hogy 10 százalék alatt lehet a csúcsvezető nők aránya a vállalati szektorban. Ezzel szemben a női politikusok arányát meglehetősen jól saccoltuk: a magyarok például 12 százalékra becsülték a parlamenti képviselőnők arányát a valós 10 százalékhoz képest.

Hogy miként viszonyulunk a nők egyenlőségéhez, nagyban múlik azon, hogyan teszik fel a kérdést. A magyarok 68 százaléka vallja, hogy számára személyesen is fontos a férfiak és nők közti egyenlőség – 24 százalék viszont elutasítja ezt az állítást. Ha viszont azt kérdezik, hogy „az ország túl messzire ment-e abban, hogy a nőknek a férfiakéval egyenlő jogokat adjon”, már 46 százalék lesz az egyetértők aránya, és csak 42 százalék utasítja el az állítást. Ha feministát olyan emberként határozzuk meg, aki szerint a nőket azonos jogok illetik meg a férfiakkal, a magyarok 47 százaléka vallja magát e csoporthoz tartozónak – „jelző nélküli” feministának viszont 24 százalék mondja magát, aminél csak a japánok és oroszok aránya gyengébb.

Meglehetősen lesújtó, hogy csak a magyarok 39 százaléka gondolja az ő életében elérhetőnek a nők és férfiak közti teljes egyenlőséget; igaz, a fejlettebb országok általában rosszabb eredményeket produkáltak, valószínűleg azért, mert mást, többet értenek „teljes” egyenlőség alatt. Oroszország, Japán és Németország kivételével viszont minden ország egyetért azzal, hogy a világ jobb hely lenne, ha több nő lenne magas pozícióban a kormányzati és vállalati szektorban – a magyarok 63 százaléka gondolja ezt az állítást igaznak.

Ami nálunk súlyos gondot jelenthet, az, hogy nagyon ritkán beszéltünk ezekről a problémákról a családban. A nőket érintő hátrányos megkülönböztetésről a magyarok 43 százaléka soha nem beszélt a családjával, aminél csak az oroszok és japánok számai rosszabbak, és nagyjából ugyanez mondható el a szexuális zaklatás témájáról is, amiről a magyarok 42 százaléka nem hall soha családi körben egyetlen szót sem. Márpedig nyilvánvalónak tűnik, hogy minden probléma ellen csak akkor tudunk tenni, ha beszélünk róla – óriási tehát a szülők felelőssége e téren.

 

Ez a cikk is érdekelhet

A hazugságoktól hitelesebbnek tűnnek a politikusok

A 2016-os elnökválasztás sem az őszinteség jegyében telt A Trump-pártiak többnyire nem vet…