• Egyre több területen jelenik meg a mesterséges intelligencia mint technológia
  • Már nemcsak az egzakt tudományterületeken használnak MI-ket, hanem olyan elvont körökben is, mint a művészet
  • Vajon fognak-e valaha egy szinten említeni egy MI alkotta művet egy ember által kreált alkotással?
Ténygyár-tartalom
2 percnyi olvasnivaló

Már elérhető az Amazon saját digitális asszisztensének, Alexának az az új funkciója, ami lényegében zeneszerzői képességekkel ruházza fel a mesterséges intelligenciát. Az Amazon állítása szerint a DeepMusic által kreált zeneszámok minden emberi utómunkát mellőzve születnek meg. A dallamok előállításáért egy neurális háló felel, amely a különböző hangmintákból illeszti össze a zenét, emellett a megfelelő kiegészítők segítségével még az éppen játszott számmal összehangolt vizuális tartalom létrehozására is képes.

Bár nem meglepő módon a szolgáltatásnak még megvannak a maga gyermekbetegségei – vagyis egyelőre nem kell attól tartani, hogy rövid időn belül megreformálja a zeneipart –, létezik egy fontos tartalmi része annak, hogy a DeepMusic révén még szélesebb körben elterjedhetnek a különböző mesterséges intelligenciák által létrehozott művészeti alkotások. Ez nem más, mint a digitális kreativitás és annak elismerése. Mivel a kreativitás olyan – hagyományosan emberinek tartott – tulajdonság, amelyet nehéz objektív módon leírni, ezért azt sem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy amit egy MI alkot, az kreatív munka eredménye-e vagy sem.

Azt a tényt, hogy a végeredmény ugyanúgy kézzel fogható – vagy hallható, látható –, mint ha ember alkotta volna, viszont nem lehet megkérdőjelezni. A Google Deep Dream által készült képeket sok esetben nehéz megkülönböztetni egyes ember alkotta szürreális festményektől. Ennek fényében talán már nem is olyan lehetetlen, hogy a következő generáció kortárs művészei mesterséges intelligenciák legyenek.

Ez a cikk is érdekelhet

A bullyingról – mint cselekvésről – röviden

Az agresszió az egész evolúciónak meghatározó eleme volt (és most is az) Az általános agre…