• A világ tíz leghalálosabb csapása több mint hétmillió ember életét követelhette
  • Kínát sújtották a legpusztítóbb természeti katasztrófák
  • Az áldozatok pontos számát sokszor még megbecsülni is nehéz
Ténygyár-tartalom
6 percnyi olvasnivaló

Természeti katasztrófák mindig voltak a történelemben. A Livescience.com most összegyűjtötte a tíz legtöbb áldozatot követelő, nem ember okozta katasztrófát – legalábbis azok közül, amelyeknél a tudósok meg tudják becsülni a károkat. A minószi kultúrát elsöprő vulkánkitörés esetén például aligha tudja bárki is megtippelni a számokat, és természetesen a korai történelemben lehettek olyan súlyos csapások is, amelyeket nem megfelelően dokumentáltak.

Alább található azonban az ismert történelem tíz legsúlyosabb természeti csapása:

  1. A 2010-es haiti földrengés: 220 ezer áldozat

A Richter-skála szerinti 7.0-ás erősségű földrengés áldozatainak számáról különböző becslések láttak napvilágot. A haiti kormány szerint 220 000 ember vesztette életét a katasztrófa során, de a kormány valószínűleg a nemzetközi segélyek folyósítása miatt felülbecsülte az áldozatok számát. Egyes újságírók viszont a segélyszervezet USAID-et vádolják azzal, hogy szándékosan kevesebb halottról számolt be a valósnál.

  1. A 2004-es földrengés és szökőár az Indiai-óceánnál: 230-280 ezer áldozat

Kevés olyan természeti katasztrófáról tudunk beszámolni, amely 11 országban szedte áldozatait. 2004-ben viszont pontosan ez történt, amikor Szumátránál egy óriási földrengés rázta meg a part mentén fekvő országokat. A földrengés és szökőár következtében 230-280 ezer ember vesztette életét – a legtöbben Indonéziában (126 ezer halott és 93 ezer eltűnt ember) és Srí Lankán (36 ezer halott vagy eltűnt ember).

  1. Az 1920-as földrengés a kínai Haijuan tartományban: 273 ezer áldozat

A 7,8-as erősségű földrengés döbbenetes hatását jelzi, hogy bár annak epicentruma Kínában volt, még Norvégiában is észlelték a rengéseket. A földrengés négy nagyvárost pusztított el, és persze számos kisebb települést. Egy, a tragédia kilencvenedik évfordulójára rendezett konferencián bemutatott kutatás 273 ezerre becsülte a halálos áldozatok számát.

  1. Az 1976-os tangsani földrengés Kínában: legalább 255 ezer áldozat

A Tangsan iparvárost sújtó földrengés nem kevesebb, mint 255 ezer ember halálát okozta. A város legtöbb épülete teljesen elpusztult, a földrengést követő hat évben 150 ezer ember kapott új otthont. A katasztrófa több mint negyedmillió halálos áldozata mellett 700 ezren sérültek meg a földrengés során.

  1. Az 526-os földrengés Antiokheiában: körülbelül 250 ezer áldozat

Antiokheia a mai Törökország és Szíria határán fekvő város volt, amelyet időszámításunk után 526-ban óriási földrengés rázott meg. Tekintettel a korabeli történetírás hiányosságaira, az áldozatok száma hozzávetőleg is nehezen határozható meg, ugyanakkor a tudósok körülbelül 250 ezerre becsülik azok számát, akik a katasztrófában életüket vesztették. Érdekesség, hogy sokkal kevesebben haltak volna meg a földrengés következtében, ha az nem Áldozócsütörtökön csap le a városra – ugyanis éppen az ünnepség miatt rengetegen érkeztek a központba.

  1. Az 1839-es indiai ciklon és az 1881-es vietnami tájfun: 300 ezer áldozat

Mindkét természeti katasztrófa 300 ezer ember halálát okozta a becslések szerint – előbbi számlájára írják továbbá mintegy húszezer hajó és csónak elpusztítását is, ami nyilvánvalóan növelte az áldozatok számát.

  1. Az 1970-es Bhola ciklon: 300-500 ezer áldozat

A történelem leghalálosabb ciklonja 1970-ben sújtott le Banglades – akkor még Kelet-Pakisztánnak hívták a térséget – partjaira. Hogy pontosan hány halálos áldozatot követelt, elsősorban a rizsföldeken dolgozó aratómunkások beáramlása miatt nehéz megbecsülni, de a kutatók háromszázezer és félmillió közé teszik azok számát, akik a ciklon következtében vesztették életüket.

  1. Az 1556-os saanhszi földrengés: körülbelül 830 ezer áldozat

Földrengés soha nem okozott akkora károkat, mint az 1556-os katasztrófa Kínában, amely megközelítőleg 830 ezer ember életébe került. A földrengés elsősorban azért okozhatta ennyi ember halálát, mert akkoriban az emberek a térségben löszfalakba vájt barlangokban laktak, amelyek a földrengés hatására könnyen beomlottak.

  1. A Sárga-folyó áradása 1887-ben: akár 4 millió áldozat

Kínát számos súlyos természeti csapás sújtotta – az egyik legpusztítóbb 1887-ben, amikor az ország második leghosszabb folyójának áradása legalább 900 ezer ember életét követelte. Az áradás 130 000 négyzetkilométerre terjedt ki, és elpusztított számos mezőgazdasági területet és kereskedelmi útvonalat is.

  1. Az Jangce-folyó 1931-es áradása

A történelem legsúlyosabb természeti katasztrófája az 1931-es kínai áradás volt, amelynek során a Föld negyedik leghosszabb folyója hat méter magasságban törte át a főként parasztok által épített csatornarendszert. A halálos áldozatok számát illetően megoszlanak a vélemények, de azt kevesen vitatják, hogy ez lehetett minden idők legsúlyosabb természetes katasztrófája. A kínai kormány jelenleg 2 millióra teszi az áldozatok számát, egyes nyugati források szerint azonban az áradás következtében elhunytak száma elérhette a 3,7-4 milliót is. Többségük nem közvetlenül az áradásban, hanem az azt követő járvány és éhínség következtében vesztette életét.

 

Ez a cikk is érdekelhet

A bullyingról – mint cselekvésről – röviden

Az agresszió az egész evolúciónak meghatározó eleme volt (és most is az) Az általános agre…