• Újra kell gondolni azokat a kulcsfontosságú szakpolitikai eszközöket, amelyekre több mint egy évszázada támaszkodnak
  • A piac vagy az algoritmikus tudással támogatott állam lenne-e a jobb bizonyos áruk és szolgáltatások nyújtásában?
  • A GDP és a GNP nincs tekintettel az egyenlőség, a társadalmi mobilitás vagy a fenntarthatóság elveinek érvényesülésére
Ténygyár-tartalom
6 percnyi olvasnivaló

Mielőtt az amerikai–kínai kereskedelmi háború fenyegetése felmerült volna, a tőkepiacok lendülete és a vállalati nyereség növekvő üteme elhomályosította azt a tényt, hogy a globális gazdasági rendszernek a puszta létéért kell küzdenie. A globális pénzügyi stabilitás továbbra is kétséges. Ahogy közeledett a világ pénzügyi vezetőinek tavaszi washingtoni csúcstalálkozója, a technológiai változások gyors ütemét és a növekvő egyenlőtlenségeket tapasztalva egyre erősebbé váltak az egész rendszer gyökeres felülvizsgálatát követelő hangok.

Ahhoz, hogy a kormányok megbirkózhassanak a növekvő nyomásgyakorlással, újra kell gondolniuk azokat a kulcsfontosságú szakpolitikai eszközöket, amelyekre több mint egy évszázada támaszkodtak, kezdve az adózás szabályozásával.

Csak a halál biztos…

Benjamin Franklin kétszáz évvel ezelőtti világában a halál mellett biztosnak csak az adó számított, mára a halál magára maradt… A digitális gazdaság növekedésével egyre több gazdasági érték származik immateriális javakból, például a digitális platformok, a közösségi média vagy a közösségi gazdaság világában gyűjtött adatokból. És mivel a vállalati központok könnyedén áthelyezhetők egyik országból a másikba, a kormányoknak egyre nehezebb növelniük adóbevételeiket. Ugyanakkor az állami kiadásoknak valószínűleg növekedniük kell ahhoz, hogy megfeleljenek azok igényeinek, akiket a lemaradás veszélye fenyeget a globalizáció és a digitális technológiák korszakában.

A törvényhozók többnyire az innováció ápolására törekedtek, abban a reményben, hogy az új iparágak serkenteni fogják a termelési kapacitást, és időben feltöltődik a kormányzati kassza. A digitális szolgáltatók minden tekintetben egyre nagyobbra is nőttek – leszámítva az általuk fizetett adókat.

Lehet, hogy mindez rövidesen megváltozik. Az egyik, ezt célzó ötlet szerint az adótanácsadó cégeket kell arra ösztönözni, hogy differenciált formában kínálják szabadon felhasználható digitális szolgáltatásaikat, így az általuk megtermelt kézzelfogható érték ugyanolyan adózási elbírálás alá esik, mint a gyártóké és a hagyományos szolgáltatóké.

De az adózásra a digitális gazdaságon túl egy sokkal nagyobb horderejű átalakulás is vár. A mai vállalatoknak várhatóan a könyv szerinti értéknél nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a társadalom költségeihez, ezáltal adva új lendületet a társasági adózásnak. A kormányok például módosíthatnák az adókulcsokat a vállalat környezetvédelmi erőfeszítéseinek vagy a foglalkoztatottak számának megfelelően.

Adófizetővé tenni a robotokat

Egy másik elgondolás értelmében megadóztatnák a robotokat és a kapcsolódó technológiákat, kompenzálandó a munkától való eltávolodás okozta gazdasági hátrányokat. Mindenesetre az adóalap kiszélesítése új megközelítéseket igényel a gazdasági teljesítmény mérésére.

A mai technológiai óriások adóztatásán túl a nyugati gazdaságok azzal az alapvető kérdéssel szembesülnek, hogy továbbra is a piacok jelentik-e a források elosztásának leghatékonyabb módját. A mai transzformációs technológiák sok szempontból kihívást jelentenek ezen a téren.

A modern adatkutatás például lassan eléri azt a fejlettségi szintet, hogy a meglévő fogyasztói adatok által vezérelt algoritmusok átvehetik a hatékony vásárlási döntések meghozatalának feladatát. A kérdés tehát az lesz, hogy a piac vagy az algoritmikus tudással támogatott állam lenne-e a jobb bizonyos áruk és szolgáltatások nyújtásában.

Az adatok más módon is befolyásolják gazdasági tudatosságunkat. Egyrészt a fogyasztók kezdik felismerni, hogy a digitális szolgáltatások hogyan profitálnak személyes adataikból. Az adatok a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és hasonló technológiák forrásai is, amelyeknek egyre nagyobb a gazdasági hatásuk. Így közeledhetünk egy olyan inflexiós ponthoz, ahol a fogyasztók elkezdenek fizetni a saját adataikért.

A „big data” a pénzügyi szektor nagy részét is megzavarja. A mai biztosítási ágazat például az információs aszimmetriára és a kockázatok megkülönböztetésére épül. Ahogy közelebb lépünk egy közel tökéletes információs ökoszisztémához, egyre erőteljesebbek lesznek a pontos árazás kockázatának eszközei.

A gazdasági átalakulás egészséges vitát eredményezett a gazdasági teljesítmény és a jólét vagy a boldogság kapcsolatáról is. Természetesen a jó közérzetet nehéz megmérni, ezért lehet amellett érvelni, hogy jobb lenne, ha a kérdést a másik irányból közelítenénk meg: azokat a tényezőket azonosítva, amelyek miatt kevésbé érezzük jól magunkat. Ez az ötlet hívta életre az infláció és a munkanélküliség mértékét meghatározó éves Bloomberg Misery Indexet, azzal az előfeltevéssel, hogy mindkettő gazdasági költségeket generál a társadalom számára.

A Bloomberg megközelítése vetette fel a kulcskérdést: hogyan kell(ene) mérni a gazdaságokat a huszonegyedik században? Az 1930-as években egy orosz-amerikai közgazdász, Simon Kuznets azonosította a bruttó nemzeti terméket, amely egy adott időszakban a termékek és szolgáltatások termelésének mutatója. A GNP – a bruttó hazai termékkel, a GDP-vel együtt – világszerte elfogadott de facto mutatója a nemzeti jólétnek.

Kormányok: korlátozott cselekvési képesség

De ezek a számszerűsített mérési eredmények félrevezetőek, mivel nem számolnak sok olyan dologgal, ami fontos a társadalom számára, így például nincsenek tekintettel az egyenlőség, a társadalmi mobilitás vagy a fenntarthatóság elveinek érvényesülésére. Még ha a GDP jó mutatója is a sikernek ezekben a kategóriákban, továbbra sem veszi figyelembe a digitális gazdaságban létrehozott kézzelfogható értéket.

A napjainkban a kormányok előtt álló legfőbb kihívás tehát megegyezik a korábbi korszakokéval: az élet jobbá tétele – a hosszabb, egészségesebb, gazdagabb és biztonságosabb élet – a jelenlegi és jövőbeli generációk számára. A legnagyobb különbség azonban az a kettő között, hogy a gyors technológiai változás – a feltörekvő környezetvédelmi és generációk közötti kihívásokkal párosulva – közvetlenül befolyásolja a kormányok cselekvési képességét.

A kormányok pedig elavult eszközök használatával nem érhetik el céljaikat. Erre az analóg gazdaságra írt adótörvények és a valódi értékek megragadására képtelen statisztikai módszerek alkalmatlanok. A következő évtizedekben elkerülhetetlenül érvényre kell jutnia egy új megközelítésnek a jólét biztosításához.

Ez a cikk is érdekelhet

A hazugságoktól hitelesebbnek tűnnek a politikusok

A 2016-os elnökválasztás sem az őszinteség jegyében telt A Trump-pártiak többnyire nem vet…