• A tigrisanya elvei felbolygatták a nevelési elvekről szóló nemzetközi diskurzust
  • A kínai gyökerű nevelési elvek jobb iskolai teljesítményre sarkallhatják a gyerekeket, de nincs szabadságuk a programjaikról dönteni
  • A kutatások szerint mindkét gyermeknevelési módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai
Ténygyár-tartalom
8 percnyi olvasnivaló

Hatalmas nemzetközi visszhangot, az USA-ban pedig élénk vitákat váltott ki 2011-ben a Yale Egyetem jogi professzorának Amy Chua-nak (képünkön) a Wall Street Journalban megjelent cikke, amelynek azt a provokatív cikket adta: Miért jobbak a kínai anyák. A „tigrisanyák” módszereit világszerte ismertté tevő írás a Kelet-Ázsiában jellemző szigorú nevelési módszereket mutatta be, szembeállítva a nyugati nevelési stílussal, amit Chua túl engedékenynek bélyegzett. A nő később egy bestsellert is írt A tigrisanya harci himnusza címmel, amelyben részletesen elmeséli, hogyan nevelte két lányát a szülőhazájában tradicionálisnak számító elvek mentén. Ezek szerint a szülők nagy nyomást helyezhetnek a gyerekeikre, hogy jó tanulmányi eredményeket érjenek el, és ne okozzanak csalódást a családjuknak. „A kínai szülők megparancsolhatják a gyerekeiknek, hogy kizárólag ötösöket kapjanak. A nyugati szülők csak annyit kérhetnek, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt” – szól a könyv egyik elhíresült idézete. De az is nagy felháborodást váltott ki, hogy Chua szerint a nevelési módszer eredményességéhez az is hozzájárul, hogy a kínai szülők mondhatják (és mondják is) azt a gyerekeiknek például, hogy „lusta vagy, minden osztálytársad jobb nálad”, ezzel sarkallva jobb teljesítményre őket. Emellett engedelmességet és hálát várnak a gyerekektől.

A tigrisanyák „mintapéldánya” nem csak az ötösnél rosszabb jegyet tiltotta a gyerekeinek, de többek között azt is, hogy a délutánt játékkal, más gyerekekkel töltsék, tévét nézzenek vagy számítógépes játékkal játsszanak, vagy iskolai előadásban szerepeljenek. Chua úgy gondolja, mindezzel ugyan azt a célt szeretné elérni, mint a nyugati szülők: a legtöbbet kihozni a gyerekből. Csak éppen a módszerek gyökeresen mások – az amerikai anyák és apák szerinte akkor is dicsérik a gyerekeiket, ha csak közepes teljesítményt nyújtanak, és mivel a gyerek igényeiből, személyiségéből indulnak ki, és ahhoz próbálnak alkalmazkodni, nem is tudják milyen irányba haladnak pontosan, vagyis vakon repülnek.

A vita Chua elveiről azóta is folyamatosan tart, számos szakértő és szülő kelt ki a kínai nevelési módszerek ellen, mert szerintük hiába érnek el a szigorban nevelt gyerekek jó eredményeket az iskolában, egyetemeken és lesznek például kiváló komolyzenészek (ami rengeteg fegyelmezett gyakorlást igényel), számos, a közösségben való boldoguláshoz szükséges készségeik nem fejlődnek ki. A többiekkel való játék, a közösségben töltött idő a kommunikációs, szociális készségeket fejleszti, amelyek elengedhetetlenek például a csapatban való munkához. A kritikusok szerint a gyerekekben akkor fejlődhet ki a valódi önállóság, ha az életkorukhoz mérten felelősséget vállalhatnak saját döntéseikért. Az egyik „ellencikket” egy Alan Paulnevű férfi jegyzete, aki magát a tigrisanya ellenpontjaként pandaapának titulálta. Szerinte az általa képviselt szeretetteljes hozzáállás úgy kontrollálja a három gyereke által teremtett „káoszt”, hogy közben megtanulják a keretek közötti rugalmas működést.

Ennek kapcsán a Stanford Egyetem kutatója, Alyssa Fu pszichológus doktori hallgató hasonlította össze az ázsiai-amerikai illetve az európai gyökerű amerikai nevelési modellt, hogy megérthessük, hogyan lehet az anya döntéseitől, igényeitől való függés motiváló tényező a gyerek előrehaladásában. „Míg az európai-amerikai szülők szárnyakat adnak a gyerekeiknek, hogy repülhessenek, az ázsiai gyökerekkel rendelkezők állandó szelet biztosítanak a szárnyak alá” – érzékeltette a különbséget tanulmányában Fu. Míg az ázsiai-amerikai családmodellben a gyerekek megtanulják értékelni, az anyjukkal való kölcsönös függőségi viszony pozitívumait, addig az európai-amerikai családok azt vallják, hogy minden ember független, önálló individuum, még a saját szüleitől is. De vajon melyik hozzáállás fejleszti jobban a gyerekek önértékelését?

A kérdést 342 észak-karolinai középiskolás diák bevonásával vizsgálták, négy különböző kísérletben. A kamaszokat arra kérték, hogy néhány mondatban jellemezzék az anyukájukat, és kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban, hogy mennyire ápolnak jó viszonyt, illetve mekkora nyomás helyezedik rájuk. Ezzel párhuzamosan azt is vizsgálták, hogy mennyire érzik támogatónak az anyukájukat, ezzel képesek voltak kiszűrni, hogy vajon a szigort mennyire élik meg negatívumként.

Két további viszgálatban azt nézték, hogyan viszonyultak a diákok az anyjukhoz, miután kudarc érte őket egy szókirakós játékban, amelynek során a hozzájuk közelállókhoz való viszonyukra kellett gondolniuk. Az eredmények szerint az ázsiai gyökerő diákok egészen másképp néznek az anyjukra, mint az európai-amerikaiak.Az ázsiai származásúak például sokkal többet és könnyebben beszéltek az anyjukkal való kapcsolatukról, és sok esetben megjegyezték: az anyukájuk sokat segít nekik a házi feladatokban, hogy sikerre ösztönözze őket. Ezzel szemben az európai gyökerűek maguktól, viszonyuktól függetlenül beszéltek az anyukájukról, például a külső megjelenésüket, hobbijaikat emlegették. Ebből is látszik, hogy az előbbi csoport sokkal inkább függő viszonyban volt az anyukájával, ugyanakkor ez nem nyomta rá a bélyegét a kapcsolatukra, mert nem érezték magukat egyedül a feladataikkal. Az európai neveltetésű gyerekek, ha kudarc éri őket, azt érzik, hogy egyedül kell talpra állniuk, és megoldaniuk a helyzetet. Az ázsiai anyák általában fizikailag is jobban jelen vannak a tanulás időszakában, rendszeresen emlékeztetik a gyerekeket a feladataikra, amelyekbe maguk is belevonódnak, a gyerekek pedig energiát nyernek a felőlük érkező nyomásból. Ha elbuknak, gyorsabban egyenesbe kerülnek, mint a szabadabbra eresztett diákok.

Alyssa Fu és csapata az eredményeket összegezve végül nem tette le a garast egyértelműen egyik nevelési módszer mellett sem, a tanulási vagy más gondokkal küzdő gyerekek motiválásban ugyanis mindkét módszer eredményes lehet, bár mindkettőnek megvannak a maga hátrányai is. „A kutatási eredmények lecsendesíthetik a vitákat az iskolai előmenetel és a szülők bevonódásának összefüggései kapcsán. Chua-nak és a kritikusainak egyaránt igaza lehet” – mondja Fu, aki szerint a két kultúra tanulhatna egymástól, bár az még további vizsgálatok kérdése, hogyan lehet a két megközelítést egyensúlyba hozni.

 

Ez a cikk is érdekelhet

Mit kell tanulni ahhoz,
hogy a világot irányítsd?

Jogász, közgazdász, katona vagy bölcsész – a világ vezetői igen különböző végzettséggel re…