• Milliárddolláros tétek gazdaságossága a tartalomban
  • Kiemelkedik Ryan Murphy 300 millió dolláros ötéves szerződése, amelyhez fogható nem volt még a tv-történelemben
  • A Netflix jelenleg sokkal többet költ, mint amekkora értékű az adóssága
Ténygyár-tartalom
8 percnyi olvasnivaló

A Netflix a közelmúltban egy sor új tartalommal jelentkezett: kijött a 13 Reasons Why 2. évada, az Arrested Development 5. évada – és többek között négy különleges stand-up alkotás. Így ebben az évben a Netflix – hasonlóan a Time Warnerhez (HBO) és a Disney-hez – 8 milliárd dollárt költ tartalomra.

8 milliárd dollár irgalmatlanul sok pénz. Mire megy el ez a hatalmas summa? Nos, kiderült, hogy a műsorok nem készülnek olcsóbban. Nem triviális az az összeg, amelybe egy-egy epizód elkészítése kerül. De vajon megéri?

A Stranger Things 1. évadának előállítása 50 millió dollárt emésztett fel. Mivel a Netflix előfizetőnként körülbelül 100 dollárt kasszíroz évente, 500 000 új nézőt kell bevonnia ahhoz, hogy elérje a jövedelmezőségi küszöbértéket. Tekintettel arra, hogy az első hónapban 14 millió ember idegein táncolt a Stranger Things, meglehetősen valószínű, hogy mintegy 5%-uk olyan új felhasználó volt, aki a műsor miatt előfizetővé vált. Ráadásul az 1. szezon rajongóinak nagy része meg is újította előfizetését a 2. szezonra – vagyis mindent összevetve, valószínűleg ez a sorozat jóval több, mint 50 millió dollárt hozott a Netflix konyhájára.

A Netflix egyik legsikeresebb műsorában tehát szépen működik a matematika. De vajon ezek a számok jelentkeznek a végeredménynél is?

Igen is meg nem is. 2017-re a Netflix 500 millió dolláros profitot jelentett. De ahhoz, hogy ez meglegyen, 2 milliárd dolláros adósságot kellett a nyakukba venniük.

A netflixes tartalom három alapkategóriába sorolódik:

  1. Felhasználási engedéllyel vetített műsorok (máshol már bemutatták)
  2. Felhasználási engedéllyel vetített műsorok (első bemutató)
  3. Saját gyártású műsorok (első bemutató)

A 2007 és 2013 közötti időszakban a streaming könyvtárat kizárólag licencelt, máshol már vetített tartalom alkotta: olyan filmek és műsorok, amelyek kifutottak, de még mindig megnyilvánul érdeklődés irántuk – ilyen volt a Friends vagy a The Office.

A House of Cards 2013-as indulásával a Netflix elkezdte felfedezni az olyan licencelt eredeti tartalmat – ez a „Netflix Originals” –, amelynek jogtulajdonosai és gyártói más stúdiók, de a Netflixet illetik meg a kizárólagos elsődleges forgalmazási jogok.

Amikor ez sikeresnek bizonyult, elindították az önálló, eredeti tartalmakat – a teljes vertikális integrációt –, ahol mindent a Netflix birtokol: a gyártástól a bemutatásig, és még azon túl is. Mindez a 2016-os Stranger Thingsszel kezdődött.

Kategóriánként más és más a gazdasági alapvetés

A Netflix gazdasági alapvetése mindegyik kategóriában más és más. Ha a mélyére ás valaki, megértheti, miért is éget(ett) el annyi pénzt a társaság.

Egy tipikus másodlagos licencszerződésnél a Netflix éves díjat fizet a bemutatókért. 2010-ben egy ötéves szerződést írtak alá 200 millió dolláros évenkénti díjról, hogy megvásárolhassák a Paramount, a Lionsgate és az MGM mintegy 2000 filmjét.

A licencelt eredeti tartalomért gyakran versenyezni kell a hagyományos hálózatokkal. A House of Cardsért a Netflixnek többek között a HBO-val és az AMC-vel kellett megvívnia, és nemcsak az (epizódonkénti 3-4 millió dolláros) árral kellett megbirkózni, hanem egy példa nélküli, két évadra szóló elkötelezettséget is vállalni kellett – anélkül, hogy a pilotot bemutatták volna. Ellentétben a széles körben elterjedt összeesküvés-elméletekkel (miszerint „belelátnak a nézők fejébe”), ezt a lépést semmiféle nézői-nézettségi adat nem támasztotta alá.

A többi, licencre vonatkozó megállapodásra mindent lehet mondani, de azt nem, hogy szokványos volna, a hagyományos hálózatok még csak nem is gondolhatnak hasonlóra. Ilyen volt a Netflix 200 millió dolláros üzlete a Marvellel: 4 sorozat 60 darab epizódjára terjedt ki, megfejelve egy minisorozattal. A partnerség nemcsak az árazást tekintve volt példátlan – ebből is kiemelkedett az Agents of S.H.I.E.L.D.  a maga 14 millió dolláros pilotjával –, hanem azért, mert olyan kreatív licencet adott a Marvelnek, amely öt, egymáshoz kapcsolódó műsor kifejlesztésére szólt, ezzel pedig végképpen nehezen versenyezhettek volna a hagyományos hálózatok.

A saját gyártású műsoroké megint egy egészen más – közgazdasági – világ. Számos alkotót – showrunnert, színészt, írót – láncolt magához a Netflix: szerződésük szerint kizárólag az ő produkciójukban közreműködhetnek, igaz, nem lehet okuk panaszra. Mind közül kiemelkedik azonban Ryan Murphy 300 millió dolláros ötéves szerződése, amelyhez fogható nem volt még a tv-történelemben. A Netflixszel való sikeres együttműködés ágyazott meg Shawn Levynek is – ő volt eredetileg a Stranger Things producere –, aki nemrégiben négyéves kizárólagos szerződést kötött tv-filmek fejlesztésére.

Ami a filmeket illeti, a Netflix a legkülönbözőbb pillanatokban kapcsolódik be az iparági folyamatokba. 90 millió dollárt fizetett például még a pre-produkciós fázisban a Brightért, és a filmfesztiválokon is talál magának megszerezni valót, így 12 millió dollárt tett le az asztalra a The Beasts of No Nationért.

A filmek közgazdaságtana nagyon különbözik a tévéétől, mindazonáltal a stúdiók érdekesnek tartják a Netflix ajánlatait. A filmet általában egy forgalmazó (például a Fox Searchlight) szerzi meg egyösszegű kifizetéssel, és először a filmszínházaknak adja tovább a bemutatás engedélyét, ugyanakkor a film is kap egy részt a box office-bevételből. A forgalmazó előlegfizetése általában a termelési költségeket fedezi, és némi zsebpénzt juttat a stúdiónak, de az igazán nagy pénz a mozibevételekből származik.

Hollywoodot a bevételek vezérlik, és miközben a filmek közel 50%-a végül veszteségesnek bizonyul, a kasszasikereket hozó 6% kitermeli a filmipar nyereségének felét, ennek javarésze a mozibevételekből származik. A Netflix nagyvonalú átalányösszegei – például a film költségvetésének 200%-a a Beasts of No Nationért – ugyanakkor garantálják a nyereséget, és nem kell aggódni az esetlegesen elmaradó jegybevételek miatt.

Hogyan jelennek meg ezek a különböző modellek a Netflix banki egyenlegében?

A felhasználási engedéllyel vetített műsorok a Netflix számára ahhoz hasonlóak, mint amikor lízingelünk egy autót – nem kell előre kifizetni egy tonna pénzt, hanem csak minden évben, apránként, hogy használni lehessen. A hátrány is ugyanaz: soha nem lesz igazán a tiéd (vagy a Netflixé), ezért óvatosan kell bánni a használattal. A Netflix esetében ez gyakran azzal jár, hogy bizonyos tartalmak sugárzására nem lesz joga az Egyesült Államokon kívül.

Az eredeti tartalom már inkább egy autó megvásárlására hasonlít – sok előleget kell kifizetni, talán még egy kicsit kölcsön is kérve a „szülőktől”, de az autó a tiéd. Bárhová el lehet vinni, és addig használni, ameddig csak akarod, extra költségek nélkül.

A Netflixnek az a célja, hogy a tartalmainak 50%-a eredeti tartalom legyen, igaz, ez sok milliárd dollárnyi előleg kifizetésével jár. De még ez sem túlzottan aggasztó, hiszen sok értékes projekt működik a „magas kezdeti költség, olcsó és tartós hasznosság” modelljének elvén – gyárak, vasutak, építkezések. Ilyenkor kétféle megfontolás létezhet a „mennyi pénze van a vállalatnak” kérdés megválaszolásához: mekkora a nettó profit és mekkora a szabad pénzkészlet.

A nyereségre vonatkozó beszámolók alkalmával a vállalatok amortizálhatják (eloszthatják) a nagy összegű előrehozott befektetéseiket, hogy tükrözzék, a kifizetés több évig tart. A Stranger Things esetében ez az amortizáció például így néz ki:

  • 1. év: 50% – 25 millió dollár
  • 2. év: 30% – 15 millió dollár
  • 3. év: 10% – 5 millió dollár
  • 4. év: 10% – 5 millió dollár

A szabad pénzkészlet azonban közelebb áll a „a kapott bevétel mínusz az elköltött pénz” egyenlegéhez, ebből pedig kiderül, hogy a Netflix jelenleg sokkal többet költ, mint amekkora értékű az adóssága.

 

Ez a cikk is érdekelhet

A bullyingról – mint cselekvésről – röviden

Az agresszió az egész evolúciónak meghatározó eleme volt (és most is az) Az általános agre…