• A kutatók három kísérletet is elvégeztek a kérdés megválaszolása érdekében
  • Agyunk jobban szeret relatív összehasonlításokban gondolkodni, mint abszolút mércék szerint értelmezni a minket körülvevő világot
  • Amikor szembesülünk egy problémával, az alapvető motivációt a megoldása adja, ez azonban rövid idő alatt is absztrakt hajtóerővé válhat
Ténygyár-tartalom
4 percnyi olvasnivaló

Miért nem vagyunk képesek elengedni egy problémát akkor sem, ha már megoldottuk? Nem hangzik túl racionálisan, mégis mindannyian tapasztaltuk már, hogy noha igazán jólesne letudni egyszer s mindenkorra azt a bizonyos feladatot, inkább kitartóan tovább bonyolítjuk a dolgot nem kevés szőrszálhasogatás árán, mesterségesen fenntartva a problémát. De vajon miért?

Laboratóriumi körülmények között világosabban látszik a háttérben zajló gondolatmenet. Amikor egy kísérletben arra kérték a résztvevőket, hogy jelöljék meg a számukra fenyegetőnek tűnő arcokat, rendre ki is választották a kutatók által szándékosan fenyegetőre rajzolt portrékat. A fennmaradó rajzokat szándékosan úgy készítették, hogy a veszélyesség látszatát se keltsék – ennek ellenére amikor ismét megkérték a résztvevőket a fenyegető figurák kiválasztására, minden nehézség nélkül megjelöltek egy újabb adagot.

Hogy kiszűrjék az esetleges társadalmi torzító tényezőket, egy absztraktabb kísérletet is végeztek ugyanennek a mechanizmusnak a mérésére. Ebben kék és lila pöttyöket kellett megkülönböztetniük a résztvevőknek úgy, hogy az egyes pöttyök a kék és a lila közti színskálán helyezkedtek el. Első körben rögtön meg is lett az összes kék pötty. Amikor azonban további kék pöttyök azonosítására kérték az embereket, elkezdtek egyértelműen lila pöttyöket is kéknek mondani, még úgy is, hogy pénzjutalom járt annak, aki megmarad az eredeti választásánál.

Egy harmadik kísérlet azt mutatta meg, hogy pontosan ugyanez ismétlődik morális ítéletek kapcsán is. Amikor a résztvevők kifogytak az egyértelműen etikátlan esetekből, kibővítették az amoralitás körét, és egyre általánosabb dolgokat is elítéltek.

Arról van tehát szó, hogy az ember nagyon könnyen újradefiniálja a probléma fogalmi keretét menet közben, látszólag pusztán azért, hogy a kezdeti állapotnak megfelelő intenzitást produkáljon. A prioritás nem a tényleges megoldás, hanem a tevékenység – a problémamegoldás – fenntartása.

Mielőtt azonban levonnánk a megfelelően cinikus következtetést az emberi viselkedés öncélúságáról, érdemes fontolóra venni néhány egyéb magyarázatot. Kognitív pszichológiai és neurológiai vizsgálatok kimutatták például, hogy az agyunk jobban szeret relatív összehasonlításokban gondolkodni, mint abszolút mércék szerint értelmezni a minket körülvevő világot. Ennek egészen egyszerű gazdaságossági okai vannak: sokkal kevesebb energiát igényel a pillanatnyi vagy közelmúltbeli dolgokhoz hasonlítani az aktuális ingert, mint valamilyen univerzális kategóriarendszerhez.

Valószínű, hogy a kék pöttyöket és veszélyes arcokat is a relatív összehasonlításra való hajlamunk miatt találjuk meg akkor is, amikor az eredeti szempontrendszer szerint már nem kéne látnunk őket. Amikor szembesülünk egy problémával, az alapvető motivációt a megoldása adja, ez azonban rövid idő alatt is absztrakt hajtóerővé válhat. A kezdeti körülmények elhomályosulnak, és csak a pillanatnyi viszonyok figyelembevételével mérlegelünk – miközben az lebeg a szemünk előtt, hogy a végére kell járni a dolognak. Így pedig észrevétlenül a feje tetejére állhat minden.

A hétköznapokban ez nem jelent különösebb problémát. Nem származik senkinek kára abból, ha elfelejtjük, micsoda kupleráj volt a lakásban, amikor elkezdtünk rendet rakni, és most már az egy szem porcica is éktelen kosznak tűnik. Egy rendőr esetében viszont már nem mindegy, hogy mihez viszonyítva ítélkezik: a jogszabályokhoz vagy egy békésebb időszak után a közelmúltbeli enyhe bűncselekményekhez képest, amiért a parkban sörözés is masszív kihágásnak tűnhet.

Ez a cikk is érdekelhet

Amerikában bízik,
Trumpban nem
a magyarok többsége

• A magyarok többségének kedvező véleménye van az Egyesült Államokban • Tízből hét magyar …