• Július elsején, a Világ Népességének napján 7,63 milliárd ember élt bolygónkon
  • Az elmúlt években tapasztalt népességnövekedés Nigériában volt a leggyorsabb
  • Az ENSZ szerint a legalább 100 évesek száma 2100-ra a 140-szeresére, tehát 150 ezerről több mint 21 millióra nő
Ténygyár-tartalom
3 percnyi olvasnivaló

Július elsején mérik a világ lakosainak számát, idén is ezen a napon ünnepeltük a Világ Népességének napját. A 2018-as ENSZ-adatok szerint a Föld népessége 7,63 milliárd főre tehető. A világon élő emberek több mint fele (3,97 milliárd) mindössze hét országban tömörül. Kína volt a legsűrűbben lakott ország 1,42 milliárddal, a második India lett 1,35 milliárddal. A következő öt legnépesebb nemzet az Egyesült Államok, Indonézia, Brazília, Pakisztán és Nigéria, ezek lakosságának száma azonban még összesítve sincs akkora, mint Indiáé.

A 2014-es felmérésekkor a világ népességének fele mindössze hat országban koncentrálódott, és ugyanazok az országok szerepeltek a listán, Nigériát kivéve. Az elmúlt években tapasztalt népességnövekedés azonban gyorsabb volt, mint az említett 6 nemzetnél. Ez a hat ország a népesség majdnem felét, 49,4%-át jelentette, mára azonban Nigériát is beleértve (200 millió lakos) a világ hét legnépesebb országa már a teljes populáció 52%-át teszi ki.

Az Egyesült Államok és a világ demográfiai jövője nagyon másnak tűnik, mint a közelmúltban. 1950 és 2010 között jelentős növekedés volt megfigyelhető – a Föld népessége majdnem megháromszorozódott, az amerikai lakosság száma pedig megduplázódott. A jövőt illetően feltételezhetjük, hogy a következő évtizedek népességnövekedése kicsivel lassabb lesz, és eltolódik az idősebb korcsoportok felé, mind globálisan, mind az Egyesült Államokban.

Ebben az évszázadban például az ENSZ úgy becsüli, hogy a legalább 100 évesek száma 2100-ra 140-szeresére, tehát 150 ezerről több mint 21 millióra nő majd.

Ha érdekel, hogy alakul a népesség naponta vagy akár évekre visszamenőleg, látogasd meg ezt az oldalt, garantáltan sok érdekes adatot fogsz találni! http://nepesseg.population.city/world/

(balról jobbra: ország, populáció, változás aránya százalékban, nettó változás főben, népsűrűség, terület, migránsok, termékenységi ráta, átlagéletkor, városi populáció aránya százalékban, részarány a világ népességéből)

Ez a cikk is érdekelhet

Mit kell tanulni ahhoz,
hogy a világot irányítsd?

Jogász, közgazdász, katona vagy bölcsész – a világ vezetői igen különböző végzettséggel re…