• A Niemanlab negyedévente összegzi a legérdekesebbnek talált kutatásokat a média világából
  • A mostani összefoglaló a Twitterről, a női újságírókról, az adatújságírás problémáiról, az újságírók által terjesztett álhírekről és a Facebook túlhatalmáról szól
  • Kiderült, az újságírók gyakran nem ellenőrzik az adatok forrásait, így gyakran hibás alapanyagból dolgoznak
Ténygyár-tartalom
3 percnyi olvasnivaló

Nem lehet könnyű nőként újságot írni. Ezt támasztja alá két friss, a Niemanlab által szemlézett kutatás a média világából. Az első azt vizsgálta, milyen eltérések vannak a férfi és női újságírók Twitter-profiljai között. A tanulmányt az amerikai George Washington Egyetem munkatársai írták, akik 2017-ben nem kevesebb, mint 2292 újságírói Twitter-fiók adatait vetették össze. Mindez azért is érdekes, mert Amerikában a Twitternek az újságírásban és politikában – elég csak Donald Trump híres-hírhedt tweetjeire gondolni – meghatározó szerepe van.

A kutatás szerint a 25 leglátogatottabb Twitter-profilból 23 férfiaké, és a férfi politikai újságírókat átlagosan kétszer annyian követik, mint a nőket. Az emberek többsége 69%-ban férfiak által írt tweeteket oszt meg, és csak 31 százalék jut a nőknek, utóbbiakat pedig válaszra is ritkán méltatják: a férfi politikai újságírók 91,5 százalékban férfiak bejegyzéseire reagálnak, és csak 8,5 százaléknyi reakció érkezik a nőkére. A kutatás persze nem vizsgálta a bejegyzések tartalmát, ám ha feltételezzük, hogy a nők Twitter-írásai nem rosszabbak csak azért, mert szerzőik nem férfiak, akkor az adatok meglehetősen plasztikusan mutatnak rá, milyen nehéz nőként érvényesülni a politikai szférában.

A második kutatás eredményei meglehetősen aggasztóak. A szerzők 75 női újságíró online aktivitását vizsgálták. A „mintát” szándékosan úgy választották ki, hogy abban eltérő országból (Egyesült Államok, Tajvan, Németország, India, Egyesült Királyság) és eltérő témákkal foglalkozó nők kerüljenek bele. Ami közös volt bennük, hogy két újságírónő kivételével mindannyian ki voltak téve online zaklatásnak. A zaklatók ráadásul nem a cikk tartalmáról írnak keresetlen kritikákat, hanem kifejezetten gyűlöletkeltő kommenteket hagynak egy-egy számukra nem szimpatikus cikk vagy bejegyzés alatt: többségében gyilkosságra (az újságíró megölésére) vagy nemi erőszakra szólítanak fel. Rendkívül gyakoriak a szexista kommentek is, van olyan újságírónő, aki a Facebook-oldalán tiltja a mell (boobs), szexi (hot, sexy) szavakat használókat, hiszen az ezeket kommentelők többsége az újságírónő kinézetére tesz megjegyzéseket, amelyek nem feltétlenül kellemesek. És bár a felmérés nem reprezentatív a világ összes női újságíróijára, a több mint 95%-os online zaklatási arány egyértelmű jelzése annak, mennyi gyűlölettel szembesülnek a női újságírók naponta a munkájuk során.

A harmadik kutatás arról szól, hogyan terjesztik az újságírók maguk az álhíreket (fakenews). Amikor ugyanis álhírekről beszélünk, többnyire egy másik országból tudatosan, politikai vagy pénzszerzési célból generált cikkekre és bejegyzésekre gondolunk, esetleg propagandaként használt sajtótermékekre – és nem jó szándékú, de felszínes vagy gyenge újságírói munkára. Márpedig ez utóbbi is hozzájárul a médiafogyasztók félretájékoztatásához – legalábbis ez derül ki abból a kutatásból, amely 50 egészségügyi témájú kutatás médiareprezentációját elemezte. A cikkek csaknem 60%-a pontatlanul idézte a kutatás valamely fontos részletét, például a feltett kérdést, az eredményeket vagy az elvégzett tesztet. Az akadémiai kutatások 38%-a, a róluk született cikkek 48%-a pedig olyan állítást tartalmazott, amelyek felnagyítják és eltúlozzák a kutatások valódi eredményét.

Szintén tabudöntögető az adatújságírásról született írás. A „Csupa erdő, fa nélkül?” címet viselő tanulmány arra hívja fel a figyelmet 192 adatújságírás-projekt vizsgálatával, hogy az adatok gyűjtése során az újságírók jelentős része elfeledkezik egy rendkívül fontos elemről, az adatok magyarázatáról. Ráadásul úgy találták, hogy az újságírók gyakran nem ellenőrzik az adatok forrásait, így elképzelhető, hogy hibás alapanyagból dolgoznak.

Az ötödik tanulmány azt kutatta, hogyan változtatja meg az egész média működését a Facebook egyetlen algoritmusának változása. 2014-ben a Facebook úgy döntött, hogy nagyobb teret ad az úgynevezett natív videóknak (a Facebookra feltöltött videós tartalmaknak, amelyeket nem más oldalakról – például a Youtube-ról – linkelnek). Az ilyen videók gyakrabban jelennek meg az emberek hírfolyamában (a newsfeedben). A 232 nagy médium Facebook-oldalát és több mint 2 millió bejegyzését vizsgáló kutatás azt állapította meg, hogy a natív videók aránya az algoritmus változtatását követően 1,9%-ról 9,3%-ra ugrott. Ez óriási változásnak számít, és jelzi, hogy hegemóniáján keresztül mekkora befolyást gyakorol a Facebook az egész újságírásra. Ha egyetlen algoritmus „csavarásával” el tudják érni, hogy egy több mint 200 millió dolláros médiavállalkozás változtasson a szerkesztési elvein és preferenciáin, elképzelhetjük, mekkora hatalma van a vállalatnak, amely egyébként ragaszkodik ahhoz, hogy ne médiacégként hivatkozzanak rá.

 

Ez a cikk is érdekelhet

Mit kell tanulni ahhoz,
hogy a világot irányítsd?

Jogász, közgazdász, katona vagy bölcsész – a világ vezetői igen különböző végzettséggel re…