• Véletlen mintavételezési eljárással választottak ki 433 újságcikket a 2013-tól 2015-ig terjedő periódusból, ezekben összesen 219 tömegmészárlás volt megemlítve
  • A kutatásban elemzett cikkek közül egyetlen olyan sem volt, amelyben egy fekete elkövető „egyébként jó természete” megjelent volna érvként
  • A mainstream média saját jól felfogott gazdasági érdekeinek megfelelően a többségi attitűdökre, sztereotípiákra támaszkodva alakítja ki narratíváit (Magyarországon is)
Ténygyár-tartalom
7 percnyi olvasnivaló

Amióta létezik tömegmédia, az erőszak mindig kiemelt figyelmet kapott a különböző sajtótermékekben. Az emberi tragédia jól hoz a konyhára, feltéve, hogy megfelelő módon van tálalva, amihez vastagon hozzátartozik az adott társadalomban élő sztereotípiák és előítéletek liberális felhasználása. A fogyasztó figyelmét azzal lehet megragadni, ha emberi, átélhető történetként van prezentálva egy esemény, ezért ha a mindennapi életnek szerves része például a rasszizmus, az egyik legegyszerűbb eszköz a faji alapú sztereotípiák sablonként való használata egy erőszakos bűncselekmény ábrázolásánál.

A vonatkozó médiaszociológiai kutatások sorát gazdagítja az az új amerikai kutatás is, amelyben azt vizsgálták, hogy a tömegmészárlások sajtómegjelenéseiben hogyan mutatják be az elkövetőt, tekintettel a bőrszínére. Egész pontosan arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy minek tulajdonítják a médiatermékek az elkövető tettét. A kérdés megválaszolásához véletlen mintavételezési eljárással kiválasztottak 433 újságcikket a 2013-tól 2015-ig terjedő periódusból, ezekben összesen 219 tömegmészárlás volt megemlítve.

Tömegmészárlásként azokat az erőszakos bűncselekményeket definiálták, amelyekben négy vagy több ember szenvedett golyó általi sérülést, nem számítva a lövöldözőt. Az így kiválasztott cikkeket egységes tartalomelemzési szempontok szerint feldolgozták, majd a kapott adatbázis alapján arra az eredményre jutottak, hogy az elkövető bőrszíne nem kis mértékben befolyásolta a bűntett leírását.

Például a fehér elkövetők esetében a cikkek 33%-a hivatkozott mentális betegségekre, míg feketéknél ugyanez a szám mindössze 2%, de általánosságban is jelentősen eltérnek a narratívák rasszok szerint. A fehér elkövetőknél rendszeresen kiemelik az cikkírók, hogy „egyébként jó természetű” volt az ember, segítőkész, nyugodt, és a szörnyű tette nem vall rá. A gyilkosságok úgy vannak beállítva, mint a körülmények szerencsétlen végkifejletei, amelyekről valójában nem tehet igazán senki. Kiemelik az abuzív gyerekkort, a családon belüli problémákat, a rossz gazdasági helyzetet, amely alatt megroppant az elkövető, és elvesztette a kontrollt önmaga felett. Ha csak a mentális zavarokat okként említő cikkeket nézzük, közel 80%-ban festik le a tettest áldozatként – már amennyiben fehér.

Ezzel szemben ha fekete az illető, az áldozatiság szinte fel sem merül. Helyette az agresszív múltra, a drogvisszaélésre, egyéb, korábban elkövetett bűncselekményekre van kihegyezve a tudósítás, úgy ábrázolva az elkövetőt, mint akinél predesztinálva volt a végső mészárlás. A kutatásban elemzett 433 cikk közül egyetlen olyan sem volt, amelyben egy fekete elkövető „egyébként jó természete” megjelent volna érvként, és általában sem a körülmények áldozataként lettek beállítva a nem-fehérek.

Hogy ez miért fontos, azt az utóbbi években a magyar média állami része is jól demonstrálja. Ha egy csoport konzekvensen eredendően veszélyesként van lefestve, előbb-utóbb a társadalom szemében félelmetessé válnak, csökken az általános biztonságérzet. Mielőtt a „migráns” vált volna a félelemkeltő médiaanyagok főszereplőjévé, hasonló szerepet töltöttek be a romák. Ahogy azt számos kutatás bemutatta, a rendszerváltás utáni magyar médiában a romák nagy százalékban olyan témák kapcsán jelennek csak meg, mint a bűnözés, a szegénység és a különböző konfliktusok a nem-romákkal. Ezekben az anyagokban is rendre homogenizált csoportként, individuális ágenciájuktól megfosztva kerülnek bemutatásra, kitűnően megágyazva a sztereotipizáló gondolkodásmódnak. A tartalom-előállításra jellemző egyfajta koloniális látásmód is: a romák (mint egységes csoport) az „európaihoz” képest egzotikus jellemvonásokkal vannak felruházva, mint a „vadság”, az „ösztönösség”, a szexualitás, az erős családi és közösségi összetartás, a „kontrollálatlan indulatok”, az életöröm. Ezek a tulajdonságok pozitív konnotációban (bűnös) vonzalmat, ámulatot hivatottak kiváltani a többségi médiafogyasztóból, ugyanakkor nagyon könnyen rasszista keretezés alapjául is szolgálhatnak, ha a helyzet úgy kívánja. Az olaszliszkai tragikus események után érezhetően felerősödött a nyíltan rasszista beszédmód a médiában, amely jórészt a már meglévő, addig „ártalmatlan” sablonokra támaszkodott.

Bár az amerikai kutatással megegyező nem készült Magyarországon (nem utolsósorban, mert itt szerencsére kevesebb tömegmészárlás történik), de az abban találtakra szinte teljesen rárímelnek az itteni viszonyok is. A médiában csak „Cozma-gyilkosságként”, illetve „cigánygyilkosságokként” hivatkozott események (már ez is árulkodó a keretezést illetően) időben közel történtek egymáshoz, így alkalom nyílt a tudósítás összehasonlítására. Az eredmények nagyon hasonlóak az amerikai kutatók által leírtakhoz:

„Tipikusak voltak az áldozatok bemutatása közötti konceptuális különbségek: míg a nem roma áldozatot társadalmi státusza, foglalkozása alapján ismerhettük meg, a roma áldozatok individuális szerepmegjelölés nélkül, kizárólag etnikai hovatartozásuk alapján lettek bemutatva. Ez a fajta különbségtétel problémás, mivel ezáltal a kisebbséghez tartozó szereplő fő »tulajdonságát«, mintegy esszenciáját nem az egyénisége, hanem az etnikai csoporttagsága határozza meg”

Az említett csoportot pedig a fentebb már részletezett sztereotípiák mentén képezi le a média, ami a fehérek és feketék közti megkülönböztetéshez hasonlóan egyedi okokból elkövetett gyilkosságokat állít szembe az etnikum által predesztinált mészárlással.

Ez a minta minden bizonnyal általános. Bármilyen többségről és kisebbségről legyen is szó, a mainstream média saját jól felfogott gazdasági érdekeinek megfelelően a többségi attitűdökre, sztereotípiákra támaszkodva alakítja ki narratíváit. Mivel egyúttal az erőszakos cselekményeket is preferálja, a kettő keresztmetszetében rendkívül mélyreható társadalmi feszültségeket tud generálni, illetve elmélyíteni, különösen turbulens gazdasági időszakokban. Érdemes tehát odafigyelni, hogy erőszakos bűncselekmények kapcsán mit lát az ember az elkövetőről: szánni való áldozatot vagy magát a megátalkodott gonoszt.

Ez a cikk is érdekelhet

A hazugságoktól hitelesebbnek tűnnek a politikusok

A 2016-os elnökválasztás sem az őszinteség jegyében telt A Trump-pártiak többnyire nem vet…