• Előbb vagy utóbb az emberiségnek fenntarthatóan kell élnie, vagy nem fog élni
  • A status quo költségei folyamatosan emelkednek; a fenntartható alternatívák költségei tartósan csökkennek
  • Napjainkban azonban szinte lehetetlen rossz üzletként tekinteni a fenntarthatóságra.
Ténygyár-tartalom
3 percnyi olvasnivaló

26 billió, azaz 26 ezer milliárd dollár – 2030-ig.

Mértékadó kutatások szerint ez az az összeg, amelyet az emberiség a globális fenntartható fejlődésre való áttérés révén megtakaríthat.

Ez irgalmatlanul sok pénz. Mielőtt bárki megpróbálná elképzelni, érdemes egy kis szünetet tartania és feljegyeznie, hogy ez egy pozitív összeg (nagyon-nagyon pozitív) és nem negatív. Nettó megtakarítás, és nem költség.

Mindez meglepő lehet annak fényében, hogy a konzervatív propaganda kiötlői – és a fosszilis tüzelőanyagok ágazatában érdekeltek – évtizedek óta sulykolták a világnak a konvencionális „bölcsességet”: felszámolni az általunk okozott károkat nagyon drága – többe kerül, mint a status quo fenntartása. Ezt az érvet minden egyes környezetszennyezési szabályozással szemben újra és újra előhúzták.

Márpedig egy elég hosszú időskálán ez az érvelés mindig hamisnak bizonyult. Előbb vagy utóbb az emberiségnek fenntarthatóan kell élnie, vagy nem fog élni – és ez lesz a „fenntartható” a világ végéig. És minden alapvető, a fenntarthatóság felé történő eltolódásnak az emberiség későbbi generációi lesznek a haszonélvezői. Ha az 5000-es évekre 5000 ember marad a Földön, körükben az a kérdés, hogy „érdemes lett volna-e” áttérni a fenntartható gyakorlatokra, mindenképpen különösen hangozna.

De lett volna mód arra, hogy rövid- és középtávon megtörténjen ez látszólag drága váltás, különösen azért, mert az üzemanyagok, az élelmiszerek és az általunk használt anyagok árai nem tükrözik a környezeti károkat. És a hagyományos modelleket és a költség-haszon elemzést mindig is a status quo javára súlyozták, mivel az új, fenntarthatóbb rendszerek költségei nyilvánvalóak, és a másodlagos vagy harmadlagos előnyöket nehéz megjósolni vagy számszerűsíteni. (Az innováció az összes modellben az X-faktor.)

Napjainkban azonban szinte lehetetlen rossz üzletként tekinteni a fenntarthatóságra.

Az éghajlatváltozás jövőbeli károkozása egyre világosabbá válik, és ennek brutális jelei már most is megmutatkoznak. Ugyanakkor a fenntartható technológiák (például a napelemek) költségei az elmúlt években szédítő ütemben csökkentek, különösen az energiaágazatban.

A status quo költségei folyamatosan emelkednek; a fenntartható alternatívák költségei csökkennek. De akkor hol van jelenleg az egyensúly? Ez a kérdés visszavezet a 26 billió dollárhoz.

A Global Commission on the Economy and Climate (globális gazdasági és éghajlat-változási bizottság) 2013-ban jött létre abból a célból, hogy megvizsgálja: miként tudná elérni fejlesztési céljait az éghajlatváltozás által kiváltott kényszerben a nemzetközi közösség.

Mintaprojektjük, a New Climate Economy (új klímagazdálkodás) egy olyan, kiterjedt együttműködésen alapuló erőfeszítés, amely egy központi csapatot és számos részt vevő kutatóintézetet foglal magában. Eddig három átfogó jelentésük készült el, viszonylag gyorsan és naprakész költségadatokkal.

Mindez azt jelenti, hogy a negyedik nagy jelentésük – a 2018 New Climate Economy Report (a 2018-as új klímagazdálkodási jelentés) – a legkorszerűbb szakértői szemlélettel készült az emberek és gazdaságaik kockázatait és lehetőségeit illetően az éghajlatváltozás miatt.

A legfontosabb megállapítások

  • Ha az emberiség 2030-ig nem áll fenntartható pályára, akkor a globális felmelegedés 2 Celsius-fokra korlátozása a közös nemzetközi cél lehetetlenné válik.
  • A világ egy óriási infrastrukturális robbanás küszöbén áll, amely az elkövetkező 50-100 év során rögzíti a kibocsátás eredményét. A világ várhatóan 90 billió dollárt költ infrastruktúrára a 2030-ig tartó időszakban, többet, mint amennyit az egész jelenlegi állomány ér.
  • Mind az öt, a jelentésben szorosan vizsgált területen az energia, a városok, az élelmiszer /termőföldhasználat, a víz, az ipar / innováció / közlekedés a fenntartható technológiákra és technikákra való áttéréssel több ezer milliárd dollár takarítható meg 2030-ig a megnövekedett termelékenység, az innováció és a mérséklődő költségek révén. A fenntarthatóság kevesebbe kerül.
  • A döntéshozóknak világszerte gondoskodniuk kell a szén-dioxid-árazásról, tartózkodniuk kell a fosszilis tüzelőanyagok támogatásától (és a fenntarthatóságot gátló más politikáktól), be kell fektetniük a fenntartható infrastruktúrába, ki kell használniuk a magánszektort, és védeniük kell a kiszolgáltatott közösségeket.

A 200 oldalas jelentésben a gazdaság mind az öt területén mélyre ásnak a kutatók, tűpontos ajánlásokat készítenek, és számszerűsítik a fenntarthatóság pontos előnyeit a status quo felett. Például a városok esetében:

A jóval kompaktabb, összekapcsoltabb és összehangoltabb városok 2050-re 17 billió dollárt takaríthatnak meg, és a foglalkoztatáshoz, illetve a lakhatáshoz való hozzáférés javításával ösztönözhetik a gazdasági növekedést. Növelhetik a fizikai klímakockázatokkal szembeni ellenálló képességet, és a következő 15 év folyamán évente akár 3,7 gigatonna (3,7 milliárd tonna) széndioxidot takaríthatnak meg az Európai Unió (EU) jelenlegi összes kibocsátásához képest.

A pénzügyi nagyságrenden és átfogó jellegen túl a jelentés néhány jellemzője különösen figyelemreméltó.

A jelenlegi modellek aláássák az átmenet előnyeit

Az első a meglévő modellezés korlátaihoz kapcsolódik.

A kutatók őszinték: „A jelenlegi gazdasági modellek inadekvátak egy ilyen transzformációs elmozdulás lehetőségének kihasználásához vagy a tétlenség súlyos veszélyeinek feltárásához” – írják.

Hasonló a helyzet a szállítás területén. A csendesebb, biztonságosabb, élhetőbb városok és az egészségesebb levegő jótékony hatását látva el kell gondolkodni azon, miért költöttünk az elektromos buszokra, távolsági kamionokra és személygépkocsikra való átállásra; miért küzdöttünk minden kerékpárútért és vasútvonalért.

A gazdasági modellek félrevezető módon lassítják a fenntarthatóságra való áttérést. Olyan új gazdasági modellekre van szükség, amelyek jobban megragadják a valódi választási lehetőségeket.

A korlát – mint mindig – a „vezetői szerep”

A másik fontos kérdés, amit feltesz a jelentés: mi az oka annak, hogy továbbra is ilyen lassú az átmenet.

Pedig rendelkezésre állnak a szükséges eszközök. A fenntarthatóságot szolgáló technológiák és gyakorlatok már néhány helyen működnek – csak nem elég széles körben vagy nem következetesen a világ minden táján. Azt tudni lehet, hogyan kell csinálni. A gond már csak annak a megvalósítása, hogy ezek a megoldások gyorsan elérjék az ágazatok, a régiók és az országok szintjét.

„A gazdasági döntéshozóknak, különösen a politika világában, fokozniuk kell fellépésüket, mert ami jelenleg hiányzik, az a megfelelő politikai és üzleti vezetés” – állapítja meg a jelentés.

Csak remélni lehet, hogy nem válnak valóra a borús előrejelzések

Fontos megállapítása a jelentésnek, hogy „az elmúlt néhány évben meglepő technológiai és piaci fejlődést lehetett tapasztalni, jóval meghaladva a hagyományos gazdasági modellek legtöbbjét.”

Ha viszont továbbálmodjuk, adódik a kérdés: „Mennyivel érhetünk el többet az elkövetkező években egyértelmű, következetes politikai jelekkel?”

Ahogy látni lehet viszont, miközben a politikai haladás biztosan folytatódik, a felülről lefelé irányuló, összehangolt globális vezetés álma nem valószínű, hogy valósággá válik.

De ne feledkezzünk el az idézet első részéről! Az utóbbi években tapasztalt előrelépés, bár frusztrálóan szórványos és inkonzisztens, „messze meghaladja a hagyományos gazdasági modellek többségét”. És ez valószínűleg folytatódik is!

Ez a cikk is érdekelhet

Amerikában bízik,
Trumpban nem
a magyarok többsége

• A magyarok többségének kedvező véleménye van az Egyesült Államokban • Tízből hét magyar …