• Hosszabb életünk lehet, ha rendszeresen segítünk másokon
  • Lelki egészségünkre is jó hatással van az önzetlenség
  • Ám nem szabad mások boldogságát minden esetben sajátunk elé helyezni
Ténygyár-tartalom
3 percnyi olvasnivaló

Akik eddig azt gondolták, hogy a „jobb adni, mint kapni” egy hatalmas nagy klisé, és csak azért mondogatjuk, hogy ezzel ösztönözzük magunkat a jó cselekedetekre, tévedtek. Több tudományos kutatás is alátámasztotta, hogy az önzetlenség nemcsak lelki, de testi egészségünkre is jó hatással van.

Tovább élhetünk: végrehajtottak egy ötéves kísérletet idős résztvevőkkel, a csoport egyik fele szociális/érzelmi támogatást kapott, a másik fele pedig támogatást adott másoknak. Figyelembe véve a mentális és fizikai egészségi állapotot, családi helyzetet és személyiséget, arra a következtetésre jutottak, hogy azoknak, akik támogatást adtak, sokkal több esélyük van arra, hogy az ötéves periódus végéig életben maradjanak.

Az önkéntes munka is növelheti az élettartamot, minthogy az is nagyon szép módja mások segítésének.

Egy másik tanulmány 3000, nemrégiben egybekelt pár mindennapjait vizsgálta: azok, akik legalább heti 14 órát azzal töltenek, hogy párjukról gondoskodnak, kedveskednek neki, várhatóan sokkal tovább fognak élni.

  • Jobb egészségnek örvendhetünk: a University of British Columbia egy kutatócsoportja magas vérnyomással élő lakosokat vizsgált, mindannyian kaptak 40-40 dollárt hetente. Az egyik csoport feladata az volt, hogy magára költse a pénzt, a másiké pedig az, hogy másokra (szervezeteknek adományozzon, vegyen ajándékot egy barátjának). Három hét elteltével azok vérnyomása, akik másokra költötték a 40 dollárt, olyan nagy mértékben csökkent, mint ha elkezdtek volna edzeni, vagy áttértek volna  egészségesebb életmódra.
  • Boldogabbak leszünk: egy kísérletben a résztvevők egyik csoportja szimplán egy számítógépes tesztet töltött ki, a másik csoport pedig abban a tudatban töltötte ki ugyanezt a tesztet, hogy minden jó válaszuk után egy bizonyos összeg kerül elutalásra a United Nations World Food Programme szervezet részére, ezzel segítve elő az éhínség megszüntetését. A játék végén azok, akik az utóbbi csoportba tartoztak, sokkal pozitívabb érzelmekkel távoztak, és sokkal inkább gondolták, hogy megérte részt venniük.

Egy hasonló kísérlet keretében 5 dollárt kaptak a résztvevők, amit vagy magukra, vagy másokra kellett költeniük. Természetesen hasonló eredményt tapasztaltak ők is: sokkal boldogabbak voltak azok, akik másoknak segítettek a pénzzel.

Látható tehát, milyen jótékony hatása van annak, ha segítünk. Nagyon fontos, hogy ne mindig csak saját magunkra gondoljunk, ám a kutatók szeretnék felhívni a figyelmet egy másik szempontra is: nem szabad minden körülmények között teljes mértékben altruistának lennünk! Sok történetről lehet értesülni (előfordulhat, hogy a mi környezetünkben is volt már ilyen), amelyben valaki annyira alárendelte magát másoknak, hogy ezzel a saját életét tette tönkre. Szem előtt kell tartani a saját boldogságunkat is azzal együtt, hogy másokéra is odafigyelünk. A kulcs az egyensúly megtalálása: próbáljunk meg ugyanannyit segíteni másoknak, mint amennyit saját magunk lelki épségével is foglalkozunk!

Ez a cikk is érdekelhet

A magyarok a családtagjaiknak
hisznek, nem a kormánynak

A magyarok többsége nem tartja demokratikusnak Magyarországot, nem bízik a politikai rends…